a néni a metrón velem szemben a nagy szatyrokkal szemet vetett az obi katalógusra, amit unalmamban lapozgattam. csak nézte meredten, és nem merte elkérni. leraktam magam mellé az ülésre, ahogy Londonban szokás, de nem vette el. mindenkinek azt mondta, hogy volánbusz pályaudvar, volánbusz pályaudvar, de senki nem figyelt rá, mert a néni nem nézett ki teljesen komplettnek. egy műrókaszőr sálat viselő nő kezének még utána is kapott, de az hatékonyan kirántotta. kérdeztem, segíthetek-e, mondta, hogy a volánbusz pályaudvart keresi, beszéltem neki a népligetiről, meg az árpád hídiról, amiket addigra már elhagytunk, és ő fogak nélkül kiabálni kezdett velem, hogy a múltkor is valakit, aki a népligeti volánbusz pályaudvart említette neki, elvitték a rendőrök, a népligeti ugyanis hatóságilag be van zárva. az újpest városközpontnál szállt le a nagy szatyraival együtt, biztos lépésekkel indult az egyik kijárat irányába, és ahogy a szerelvény, amiben ültem, kirohant az állomásról még jól láttam, hogy nagy betűkkel a kijárat fölé van írva, hogy volánbusz pályaudvar. mindenre van magyarázat.

na, de amúgy meg az úgy volt, hogy edzésen elköszöntem az ágitól, és mentem át a városon, aztán a folyón, aztán a körforgalmon át bele az alagútba, és mellémjött fenyegetően a másik robogós, eléggé szétzúzott robogóval, és nézem, ez mit tapad az én robogómra, he, de akkor láttam, hogy a karcsika az, aki az unokatesóm, és így aztán összefutottam a karcsikával, és leálltunk dumálni az útszélre az alagút, meg a piroslámpa között. ott aztán összefutottam az ágival, másnap meg a snoop dogg előtt összefutottam a barbival, ami nem is volt annyira összefutás, mert meg volt beszélve, aztán mentünk a snoopra, ahol a barbi összefutott a lánnyal, aki könyvet írt a magyarokról, és amúgy grázi, én meg összefutottam a karcsikával, a karcsika meg összefutott a sráccal, akinél mindig legendásan sok pia van, egyszer is akadt nála egy felesleges vodka, meg fél üveg viszki. na de akkor a barbi összefutott a kozmetikussal, akinek már gyerekkorában is az volt a padjára karcolva, hogy i love snoop, és akkor a metrón nem futottam össze senkivel, de a délitől hazáig összefutottam a gyurcival, aki izzadt a bringa miatt és amúgy a cib bankban dolgozik.

a futóedzésben egy jó van, a futóedzés vége. és azt kell mondjam, a futóedzés vége miatt igenis érdemes a futóedzésre őrült péntek esti táncolás után szombat reggel fél kilencre is elmenni.

a körök dinamikája változik, de vannak benne állandók: az első kanyar végéig könnyű, arrafelé dolgoznak a munkások, ütemes zenét hallgatnak, éppen olyan ütemben csapódik a talpam a salakba, amint a tüctüc strófát vált. az első kanyart követő egyenes szakasznál gondolom először, hogy képtelenség befejezni, de még tart az elejéből fakadó lendület, így elkezdem mondogatni, hogy gyerünk vercsi (ilyenkor vercsinek szólítom magam) meg tudod csinálni, a hatszáznak mindjárt túl vagy a felén. az egyenes végén, a labdázó női szoborcsoport magasságánál veszik el az önbiztatás ereje: talán, ha kicsit sétálnék, emlékeztetem magam, nem is volna az annyira nagy baj. de nagy lenne, mondom ilyenkor válaszként magamnak, és addigra már a másik kanyarban vagyok, ahol valamiért szembeszél van, vajon miért csak ott? a célegyenesben a célegyenes kifejezés monoton ismételgetése következik, aztán a cél, és a pihenés, vagy a következő kör. és csak ezután jön még egy, meg még kettő, meg még egy, meg kitudja, és azután vége lesz, és miközben a növénnyel lődözzük egymást, aminek a feje elszáll, ha az ember megfelelő helyzetben kanyarítja rá a szárat, akkor lehet fasza csajnak érezni magam, annyira, hogy gyorsan megenném az egész világot.

most ugrott elő a posztlondoner szindróma, fúj, nem tetszik. survival üzemmód be, részletek ilyenek:

1) Barbival, aki gyakran küszködik posztkülföldi szindromával megállapítjuk, hogy a probléma létezik, majd megállapodunk abban, ez nem a hüjepicsánaknincsjobbdolga-jellegű hisztéria, hanem kultursokkhoz hasonlatos, kínzó tudatállapot.
2) a türelemre szavazunk, valamint őrült bulizásra, utóbbinak hatékonyságáról nem tudjuk ész érvekkel meggyőzni magunkat, és a másikat sem.
3) a 'valami újat ide'-jellegű élmény hajszolását valljuk magunkénak: izgalmas feladatokat a munkában például.
4) ismételgessük gyakran, hogy az átmeneti külföldi tartózkodás _nem_ a valóság, hanem a valóság jóféle torzulása, eképp csökkenthetjük hamis ideálképek kergetését.
5) vásároljunk egy nem túl olcsó, új és szép ruhát.