szerencsés vagyok, találtam már ezrest a homokozóban, amikor az ezres még zöld volt és nyertem már tízessel ötszázat a balatoni üdülőben, amikor a balatoni üdülőnek még nem volt múltidéző hangulata. tisztelem a szerencsét, de félem is, így ma reggel, amikor elhaladtam a kéményseprő előtt, a motort egy kézzel egyensúlyozva, másik kézzel a gombomat szorongatva mantraszerűen mormoltam, hogy most már akkor tényleg minden legyen jó.

fordulópontok az életemben:
- több tucatnyi sorkizártra rendezett szöveg után ma leadtam életem első, balra rendezett tanulmányát és kurva jól esett látni átlagtól eltérő zabolátlanságát.
- kiszáradt a lépcsőházi rozmaringbokor, amiből rendszeresen csórtam és oly sokáig konyhám alapfűszereként funkcionált.

tíz éve lettem egyetemista, a csodálatos pollack mihály téri épületben. egykor Fecstetics palota volt és most nemsokára megint, de az én időmben málló vakolatú, kívülről-belülről támasztógerendákkal biztosított titokzatosság volt. titokzatos = a tükörterem nevű bálterem a nagyelőadó, életveszély feliratok mindenütt. ezalatt a tíz év alatt egyszer sem, de most akkor lehúzok a kis kollégákkal munkaügyben, elmesélni, milyen érdekes dolgokkal foglalkozunk mi (ha ha ha) az EFFOTra és lesz ott táncolás meg vbk-zás meg egyetemista vagyokozás, hú de jó.

és isolde jóvoltából megtaláltam a világ legjobb blogját, ami a rendszerező szociologikus elmének frenetikus orgazmussal ér fel. íme:



vagy éppen:

mit írhatnék? az az egy szó jut eszembe, hogy iszap.

egyszerűen csak. imádom ezt a helyet.

én akarok lenni a rolling stones.
meghallgattam a legjobb tízet, aztán akkurátusan végigtelefonáltam az összes ismerőst, de senkinek nem volt jegye, vagy jól eltitkolta, ha igen. és akkor váratlanul kaptam a telefont, hogy egy darab sajtójegy mégis, sajnos ülő, de sebaj, ma végre akkor rákedroll és i kent get nó szatiszfeksön. stelpával időben kirohantunk, hogy az ő csápolójegye mellé az egy darab ülő enyimet is csápolóra cseréljük, aztán hamar kiderült, hogy:
- rockkoncertre rajtam kívül szinte mindenki párban érkezik
- ha mégis egyedül, az illető hatvanas férfi, aki kurvára csápolni akar és nem akar a nagy meleg miatt a seggén maradni (ahogy korábban feltételeztük)
- ha valakit mégis meggyőzünk, hogy élete legjobb választása a csere, és el is jön az ülőhelyek bejáratáig és ott tíz percig szempillátrebegtetünk, nyüszögünk, okosan érvelünk, nyávogunk, kurvaanyázunk, végül akkor se adja oda.
- ha összeszedjük a rolling stones arra kóválygó holland roadját, aki all access belépőjét kacsintva lobogtatva azt kamuzza, bárhova be tud vinni, a méretes magyar biztonsági őrről ő is lepattan.

na sebaj, éppen leülök és egy redbull és egy sör és már robban is a tüzijáték, és én elfelejtem a jegyüzéreknek járó lesajnáló pillantásokat mert szaladgálni kezd az atletikus, csípőforgatós, istentestű jagger, húrok közé csap a politoxikománia főpapja és nagypapák és kisbabák között, egyedül őrjöngve, sikongatva nézem az isteni rolling stonest.

ugat ez a kutya, a szomszéd építkezésbe zárták, vigyázza a sittet, az üres falakat rekkenő hőségben. meggyőződésem szerint azért ugat, mert magányos és fél. éjszakákon át vonyít, keservesen és kitartóan. arra jártamban rendszeresen meglátogatom, benézek a pallók közti résen, de sosem látom, csak hallom a hangját. egyszer az építésvezetőnél is szót emeltem, ugat a kutya, vagy magányos vagy éhes vagy fél, mondtam. ő erre előrángatott egy fogatlan férfit (akit szintén ide, a szomszéd építkezésbe zárt), hogy ez itt a józsi és ő is itt van éjszakánként, úgyhogy nem lehet magányos a kutya, ugatni meg nem hallották még, lám most sem ugat. a józsit amúgy még nem hallottam vonyítani, de mostantól őt is látogatom.

és a wiwen kaptam egy felhívást, hogy vigyek magammal vizet meg műanyag tányért és ha látom a hőségütötte gutaközeli kutyát, funkcionáljak itatósként. athénban az akropoliszon is sok a kóbor eb, az ősi romok árnyékában hűsölő egyiknek ki is öntöttem a vizemből az orrához és rá se hederített. ma újra próbálkozom.

kicsi sárga ruhában partra vetett, tátogó halacska vagyok.

hogyha mondjuk kétszer bebasztuk a fejünket az ajtófélfába, mert az túl alacsonyan van, megyünk-e ismét arra, vagy behúzzuk a nyakat és elegánsan továbslisszolunk? besétálni ugyabba a csapdába-e, fejfájással ébredni-e vagy rohanni fejfájással mit sem törődve-e a falnak?
mi más lehet, mint soppingolás a válasz.

meghazudtolt a holdudvar előtti lehúzós zsírbüfés. na jó, mondjuk hazudtam is, de csak mert kellett az a fröccs, viszont nem volt nálam elég pénz, volt viszont tíz euró. mondtam, had fizessek azzal, aztán büszkén hátramutattam kipihent arckifejezést imitálva, hogy ebben a pillanatban érkeztünk meg a nyaralásból és had fizessek euróval. erre azt mondta, nem is vagy barna és szorította a borosüveget, én megmakacsoltam magam, mutogattam a karom, hogy, de, de, nézd csak meg, milyen barna vagyok, különben sem ismersz, a nyaralás előtti héten ha láttál volna, tök fehér vagyok. közben kígyózott a zsírbüfésor, én akartam, nagyon akartam a fröccsöt, a zsírbüfés markolta a bort, majd ferde szemöldökkel megkérdezte hol volt a nyaralás. mondtam hogy görögbe, de akkor sem szánt meg, hanem mondta, hogy sokkal barnább lennék, görögbe ugyanis 45 a fok. én váratlanul az árlapot pásztázva rájöttem, hogy kétdeci bor viszont belefér, mert nála a fröccs az kétdeci bor (360) plusz egy felliteres szénsavas ásványvíz (200). diadalmasan elélöktem az összekapart 400at és izgatottan sétáltam a padhoz.