valamiféle szappant főzött éppen, talált a padláson egy kockás lapot, amire a dédi felírta hogyan kell. disznóhájat szerzett és marószódát, azzal ügyködött a konyhában, éppen úgy érezte magát mint valami modern alkimista. a baj csak az volt, hogy büdös volt a modern arany, folyamatosan az járt a fejében, hogy valamivel illatosítani kellene. bár így rendesebben tisztít majd, mint a bolti szappan, dédi ideírta a papírra, de azért mégiscsak apró, sivító malackák jutnak eszébe róla.

felolvasztott hát egy amo szappant a lábasban és hozzákeverte a bűzös folyadékhoz és elnagyolt mozdulatokkal hármat kevert rajta.

muffinos tartókákba öntötte a forró masszát, kitette az erkélyre és rágyújtott.

az emberben lakozó dzsin a marokkóiak szerint nem szereti megenni a sót, viszont nagyon megharagszik és bosszút áll, ha a csap réseiben rejtegetett gyerekére véletlenül forróvizet öntesz. ezért nem szokás Marokkóban a csapba önteni a forróvizet.

a hobbid pedig az a dolog, amit valójában a benned élő dzsin szeret, rajtad keresztül éli ki magát. de ez még mind semmi, azt is a dzsintől függ, hogy milyen színeket szeretsz.

én a narnacsszínt és a pirosat szeretem. ugye Dzsinni?

Magasabbra a tetőt, ácsok!

És hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy ajánljak valakit mindenkinek, akit én nagyon. Üdvözöllek drága az exibicionista kitárulkozók terében. szőjük át egymást virtuálisan is, hiszen a munka1, munka2, iskola és egyéb szövevények mellett még a felgyújtott emberek is ugyanazon a héten jönnek elénk.

kétségbeesetten próbálom a kollégáimra rásózni a véradásból megmaradt csokikat, mielőtt kíméletlenül bekebelezném.

Kérsz csokit?
És te kolbászt? 

ő nagy negyedkilós kolbásszal jött reggel és szívesen megosztotta velem.

odaadtam azt a vért nekik, idejöttek érte, majdnem fél liter kellett nekik. Nefritnek és nekem is szép a hemoglobinem. aztán megittam a sört és kellemesen bebaszva nézegettem munkaügyben négy órán át a sátánista honlapokat.

nyolcadikban tetőtől talpig feketében jártam.

az osztálytárs,
a buta sportoló, aki magas és szép,
a külföldikaland,
az alacsony,
az irodalmársztár,
a médiasztár,
az altersztár.

ez ma a mondanivalóm.

ülök a száz százalék hiszti feliratú pólómban, pedig nyugalom van. tegnap a lupán a Györgyivel végighallgattuk hogyan kell ismerkedni, egy best magazin hátuljára jegyzeteltem, hogy meg tudjuk írni a strangájdban. A kérdések szó szerinti sorrendben:

Hogy hívnak?
Hány éves vagy?
Gyalog jöttél?
A belvárosban dolgozol?
És milyen a munka?
Bejössz a vízbe? Víz, sunshine, labda...

nyugalom volt tegnap is, bicikliztünk három órát, napoztunk és fürödtünk meg hekket ettünk és kovászos uborkát.

ő pedig közben meghalt.

az a legborzasztóbb, hogy elsőre nem lepődsz meg, azt hiszed a motorodnak van benzinszaga. oldalra nézel hogy lásd mi füstöl és akkor látod meg, hogy a hetes megállójában a földön fekve lángol egy ember. kiabál és nyüszít. egy méteres lángok, az egész testfelületén. elsőre nem furcsa. megállsz és nézed és a 'hogyan készült' werkfilmek jutnak eszedbe, hogy hogyan öntik le, mivel kenik be, hogy ne fájjon neki. aztán észreveszed, hogy közben megálltál, és nézed és rádöbbensz, hogy a férfinak, aki három méterre fekszik előtted és lángokban áll a teste, hát neki nagyon fáj.

a második gondolatod az, hogy segíteni kell neki. de fogalmad sincs hogyan. sokkot kapsz és bár utólag tudod, hogy mit kellene tenni, kivenni a motor csomagtartójából a farmerdzsekidet, odarohanni és oltani a lángokat, abban a pillanatban nem tudod. hamar rádöbbensz, ha most te lennél az egyetlen járókelő, a szemed láttára égne halálra ez az ember. mert kibaszott tehetetlen szar vagy.

szerencsére nem mindenki ilyen töketlen, és már látod is, ahogy három másik járókelő odarohan, letépik magukról a pólót és önkívületben csapkodni kezdik a férfit. pár perc múlva elalszanak a lángok. melletted halkan sír egy lány és elmotyogja, hogy egy másik férfi volt, odament ehhez, leöntötte egy kanna benzinnel, rádobott egy öngyújtót aztán elszaladt. "a férjem meg utána és most nagyon félek, hogy mi lesz vele".

a rendőrök érkeznek elsőnek, szakszerű és gyors mozdulatokkal dolgoznak, leszedik a férfi ruháját és lefújják poroltóval. közben a hátad mögül kiáltoznak, hogy megvan a gyújtogató. a férj elfogta. rohan két nagypocakos rendőr és már hozzák is a zavart tekintetű elkövetőt. megint furcsa. nézed a férfit, aki egyáltalán nem ellenkezik, lefelé néz és bandukol. arra gondolsz totál be van baszva és szánalmat érzel basszameg, szánalmat. ahelyett, hogy gyűlölnéd.

a mentő is három négy perc múlva befut, itt van a közelben a Péterffy. nézed ahogy mentenek és az intubálják szó jut eszedbe, ahogy valamit ledugnak a torkán, nagy Vészhelyzet-fogyasztó vagy.

már nem sír.

pillanatok ezek. egy mopedes, aki szétterpeszti a lábát miközben átmegy a hídon, hogy a forró szelet beengedje a papucsa és a talpa közé. egy mosogatónő, aki megtörli a konyharuhába a kezét és közben észreveszi, hogy árkok áztak a hüvelykujjára. egy rosszul nevelt négyéves, aki dührohamot kap, ha úgy emlékezett van csoki, és kiderül, hogy mégsem. egy munkásasszony, aki újabb és újabb feladatokat vállal, és már egy ideje egyáltalán nem érti, hogy miért. és egy szerető.
egy szerető, aki tudja a csókot.

megcsaltak az érzékeim, megcsalt az emberismeretem, még szerencse, hogy időben.
welcome in the real world.

a motorostársadalomban élő presztízshierarchia-rendszer nagyon érdekes. a robogósok mindig biccentenek egymásnak, még akkor is, ha villamossín és még négy további sáv választja el kettejüket. én mindig bólintok. közösséget érzek velük, ők is bármikor meghalhatnak egy felpaszírozást követően.
 
megmentőakció, ignoráció start.

mindig is szerettem volna érdekes ember lenni és érdekes embereket tudni magam körül. ma felhívott egy klub rádiós, hogy megtalálta az önéletrajzomat valahol a neten, és érdekesnek talál, és beszélgetni akar velem az éterben. nem értem, nem akarom és egyben iszonyatosan félelmetesnek találom ezt az egészet. persze mint gyakorló exibicionista és vágjunk bele mindenbe-fun, azért elgondolkoztam rajta.

ma újra ellátogatok a népligetbe és deja vu lesz úrrá rajtam.

kibaszptt filozofálgatásra késztet a bloggolás. fúj. meg akarom érteni a világ működését. kíváncsi vagyok. mindenre. és mindenkire. olvasni akarok a fejekben, konzervnyitóval, aprólékos munkával körbeszabni a koponyákat, kifeszegetni az eszet és kielemezni. a sajátom lenne az első. a tükör elé állnék, levágnám a szánalmas kis tincseimet, hogy jobban lássam a vágat helyét és sírás nélkül, úgy képzelem, maximum szemöldökráncolás közepette körülszabnám.

nehéz munka lenne, mert nagy fejem van, a bukósisak árus hosszú percekig méricskélte egy centivel és közben mormogott, hogy a lányoknak nem szokott ekkora lenni.

na jó, végülis most hogy felidézem, ahogy állok halál leizzadtan egy hatalmas piros bukóval a fejemen, ami kurvára szorít és a pofazacskóimat előretolja és a homlokomon lévő húst is meggörgeti és egy vadidegen méricskéli a fejemet. legyen inkább jókedvem.

nézem az erkélyről a hegyet és internetezem, mert amióta hazaértem erdélyből, nálunk a levegőből jön az internet.

a gyimes csodálatos, főleg az a magyar nyelv, amit beszélnek. nem csak a szókincs gazdagabb, de például háromféle múltidőt használnak.
visszavágyom.
épp a setétpatak mellett sétáltunk, amikor felhívtak a kommunikációs doktori iskolából, hogy én lettem az ösztöndíjas.

valaki már több levelet küldött a blogom emailcímére, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskoláról, vagy legalábbis az emailcíme odavalósi. kétféle szöveget ír. vagy azt, hogy mi ez a szar, vagy azt, hogy mi a szar ez a szar. kérdeztem, hogy mi a kérdés, de azt írta vissza, hogy mi ez a szar.

meg fog-e enni a medve,
odafenn a hegyekbe?

gyimesközéplokra.

olyan dolgokat szeretnék, amiket nem szabad egyszerre. megszámlálhatatlan pozitív érv áll szemben valamivel, aminek a kémián kívül semmi értelme. parákat gyártok és kreált paráktól rettegek. érzéseket kreálok, tízezer fokon élem meg és bele is halok mindegyikbe.
nem tudom, hogy mi a valóság, mert mire megjelennek a kérdőjelek, elfelejtem mi alapján találtam ki valamiről, hogy jó és másvalamiről hogy soha többé.
nem tudom hogyan kell kielemezni, hogy valójában mi van a fejemben.

Jólvanna, jólvanna
Boldog szulinapot
JOHANNA!