Galadreal

Brutal tünde

vasárnap, augusztus 29

ha akár csak egy percig, pláne ha órákig ha szerettél valakit, sok mindent képes vagy megtenni, hogy újra jó legyen. reménykedsz. igazából persze magad sem hiszel benne, és a józan ész is azt diktálja, hogy a lófaszt lehet újra jó. maximum csak ideig óráig. de mégis. néha érhetnek kellemes meglepetések. ha ilyet élsz át, ne légy naív, ne hidd azonnal, hogy minden rendben, légy óvatos. de azért ne vessz el az óvatosságban. inkább légy önfeledt. mert lehet, hogy tényleg meglepetés, de nem mással, veled történik. később ráérsz gondolkozni.

róma. nápoly. capri.

péntek, augusztus 27

egészen vékony fekete vonal volt a szemöldöke, apró ráncok voltak a szája körül és az 59-es villamoson ült. először a vezetőt szidta, hogy miért nem indulunk időben. aztán amikor elértük a délit, akkor már a mávról fröcsögött, hogy gusztustalanok meg undorítóak a székek, mert lenyúlta a kormány a pénzt. és hogy május elsején sem kellett volna lefüvezni a hidakat, az a pénz az árvízkárosultaké lehetett volna. egy kedves, pattanásos arcú debil fiú a királyhágó tér magasságában a társa lett a fröcsögésben, de azért finoman figyelmeztette az asszonyt, hogy a híd befüvesítése manapság már zsebpénz, és hogy nincs is kormányunk.

a kiss jános altábornagy utcánál aztán leszálltam, leszállt az őrült fiú is, szaladni kezdett és közben hangosan mondogatta, hogy hüpp, hüpp, hüpp, hüpp, hüpp, hüpp.
de nem tudom, hogy miért.

szerda, augusztus 25

nem vigyorgok, bár ez leírva nem látszik.

hétfő, augusztus 23

'kapcsolódj ki, utazz el, feküdj ki a napra, ússz a tengerben, napozz, pihenj és egyél sokat' - az utolsó kitétel kivételével akár cosmopolitan-terápia is lehetne. végigcsináltam és basszameg nagyon hat. és most vigyorgok, de az leírva nem látszik.

szerda, augusztus 18

teljesen véletlenül úgy alakult, hogy holnap reggel elszökök a krk-szigetre, majdnem ismeretlenekkel. láblóga, napsüti, csend.

kedd, augusztus 17

tanít az élet, beültem a padba, röpdolgozatokat írok és rendre meg is bukok mindegyiken. tudom a helyes választ, valahogy mégis melléikszelek. de az is lehet, hogy hibás a puskám, és mégis helyes a válasz, csak nem látszik tökéletesnek elsőre. tövig rágtam a körmömet, a bőr is véres már, de főnix vagyok én is, megrázom magam a végén és újra egyenesen állok.

péntek, augusztus 13

sem a rendőrautóból felénk irányuló vadállati hörgés, sem a finganak-e a súlyemelő nők-kérdésfeltevés az értekezleten nem volt unaloműző hatással. unalmas az is, amit írok. unalmas az is, amit látok, unalmas az is, amit mondok, unalmas az is amit eszem, még unalmasabb amit iszom, undorítóan unalmas a fejem, de a legunalmasabb az, hogy mi van, ha nem is unalom ez?

csütörtök, augusztus 12

van olyan döntés, aminek egyértelműen látjuk a következményeit? kurvára nincs. mindenesetre jó, ha az ember minden egyes pillanatban él a gyanúval, hogy mégiscsak egy oltári köcsög. én általában megteszem, ha eszembe jut és rendszerint az derül ki, hogy mégiscsak oltári köcsög vagyok.

hiszel-e olyasvalamiben, ami talán nem lenne jó neked és leszámolsz-e egy olyasvalamivel, amivel nem kellene leszámolnod? megtörténik. a bizonytalanság mindig rossz, érdemes arra törekedni, hogy ne kerüljünk bizonytalan helyzetbe és ne hagyjunk másokat bizonytalanságban. mondd ki ami van, emeld fel a fejed, tanulj belőle és vegyél valami ruhát.

kedd, augusztus 10

"Hat nem tudom, de mindenkeppen meg a nyaron."

hétfő, augusztus 9

Szappho életét élem, Szappho macskájával.

vasárnap, augusztus 8

szerettem a kémiát. fehér köpenyben voltam és égett volt az egyik ujjam valami vegyi baleset miatt. belenéztem a kémcsőbe az alján láttam a rózsaszín oldatot, amit az előbb kevertem ki. álmomban üvegcsék és pipetták társaságában éltem, szakértője voltam a kémiának.

péntek, augusztus 6

olyan mosolygós dolgok történnek ezen a nyáron.

csütörtök, augusztus 5

pucérbetegség a kór a neve, ami miatt soha nem vehetett fel ruhát. ha megtette volna, akkor először egészen apró lila pöttyök keletkeztek volna a bőrén, amik aztán minden ruhában töltött perc után fokozatosan rózsaszínedtek volna és fokozatosan nagyobbodtak volna és végül a pöttyökön apró fogak nőttek volna és megették volna őt. ezért aztán pucér volt mindig, pucéran mosogatott, pucéran végezte el a szociológiát, pucéran járt be a szerkesztőségbe, ahol dolgozott és pucéran szerelmeskedett. na jó, végülis ezzel többen vagyunk így.

nem volt emiatt szomorú, a bőre bírta a hideget, meleget is, és mivel különösen érzékeny volt, minden fuvallatot, minden csepp esőt jóleső borzongással nyugtázott. tegnap halt meg, a hajnali órákban. éjfél körül még találkoztam vele a sajtósátornál, karikás volt a szeme, nyálcsík volt a szája szegletében és az alkarján megláttam a lila pöttyöket.

a szigetes karszalag lett a veszte.

kedd, augusztus 3

burony csabiról az volt a telepen a legenda, hogy egyrészt azért lett tanonc a boncmester mellett, mert kibukott az általánosból, másrészt meg azért mert szereti a levágott végtagokat. többen látni vélték különféle karokkal hadonászni. amik nem hozzá tartoztak.

én azóta budai lettem, de szívem szerint még mindig a kőbányai gettóba tartozom, néhány éjszakai zaj még mindig kiváltja a futás-reflexemet. burony csabi sem kőbányai már, kiderült, hogy ugyanarra a helyre költöztünk, tegnap összefutottunk a boltban, ő kolbászt vett, meg sört és azt mondta ismerlek és kinyújtotta az ujját, mint a filmekben. a bal szemétől a bokájáig egy kurva nagy tetoválás fut rajta, az egész buronycsabit beteríti.

ott kőbányán kiskirály volt, övé volt az egyik terület és mindenki félt tőle. én most is féltem, de mosolyogva beszélgettünk, mert annyira még nem vagyok budai, hogy ne tudnám hogy kell megőrizni az épségemet.

hétfő, augusztus 2

lettél-e boldog egy t-mobile léghajó látványától? jártál-e saját erkélyeden törzsi táncot egy hatalmas kék gyertya körül? őrjöngtél-e a nappaliban amikor vendégeid bemutatták a mikiegér táncot és ugráltál-e üvöltve a kanapén? találgattad-e, hogy a viasatos Angelben valójában hány karma van a démonnak? Négy vagy talán öt? szurkoltál-e visítva a lávalámpának, hogy végre összeütközzön benne két bugyborék?

na ha még nem, akkor talán még van mit tanulnod.