voltam én már divatbemutatón, hatévesen. a nagyi varrótanfolyamra járt, és a kurzus végén felvonultunk az újonnan vart ruhákban. fogtuk a nővéremmel a nagyi kezét kétoldalt, végigmentünk a kifutón, aztán a nagyi megpörgetett, egyszer a julit, egyszer engem. nem tudom hogy jutott eszembe és miért írom le.

egy hatalmas lompos farkú róka szaladgált tegnap éjjel az utcában, nem is szaladgált, asszem a galoppírozott kifejezés jobban illik, néztük hosszan, egészen amíg el nem tűnt a közeli étterem irányába.

lopok.
rájárok a lépcsőházban teleltetett rozmaringbokorra.
kifülelek a lépcsőházba, muszáj gondosnak lenni, mert épp filmet forgatnak az elsőn, nagy a jövés-menés.
a tekintélyes méretű rozmaringbokor az első és a második lépcsőfordulóban áll.
a konyhában ollót veszek magamhoz, dúdolom dopeman vonatkozó számát, és eljátszom egy zorróálarc gondolatával is.
mintha boltba mennék, a karomra aggatok egy szatyrot, szaladok lefelé, aztán ütemváltással megállok, nyissz, nyissz (hátulról vágok, hogy ne legyen feltűnő), és rohanok vissza, lélekszakadva, ezt úgy mondják.
épp lekapcsolódik az automata villany mire végzek.

rozmaringos répa.
kevés vajon karamellizálj cukrot, dobd rá a friss rozmaringlevelet, fonnyaszd, majd add hozzá a hosszúkás csíkokra vágott répát. keverd meg, párold, amíg a répa megpuhul.
húsok, halak mellé kiváló vacsoraköret.

egy Magyarország alakú csillagtökszelettel viaskodtam reggel, amikor arra is gondolhattam volna, hogy ma jó hírt kapok. de nem gondoltam. aztán amikor csörgött a telefonom és láttam, hogy ki telefonál, tudtam hogy miért telefonál és aztán kicsit sírtam is. de csak csendben, hogy ne lássa senki. nem tudom, hogy a Magyarország alakú csillagtökszelet és a jó hír között van-e összefüggés, de a biztonság kedvéért most köpök egy kiadósat.
úgy tanított az édesanyám, hogy ilyenkor köpni kell.