empirikusan vizsgálom a hosszúkásra és karikákra vágott lecsópaprika kérdését.

két paprika-halmot válogatok, vigyázva, hogy mindkét mintában hasonló méretű kísérleti paprikák legyenek. a hipotézisem szerint karikára vágni gyorsabb.

veszek egyet a hosszúkásra tervezett halomból. egy, leesik a teteje, kettő, kikanyarítom a magházat, három, félbevágom, négy, a felet félbe, öt, a másik felet félbe, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz, tizenegy, tizenkettő, kész. veszek egy levegőt, aztán egyet a karikára tervezett halomból. egy, leesik a teteje, kettő, kikanyarítom a magházat, jönnek a karikák: három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz, tizenegy, tizenkettő.

rég nem voltam ennyire megdöbbenve.

nemrég gazdagabb lettem az információval, hogy köcsög, aki karikára vágja a paprikát a lecsóhoz. én alapból karikára vágom, de a legnemesebb érzelem hatására hosszában is képes lettem rá.

sok időt hagyok rá, akkurátusan, lassú mozdulatokkal készítem, miközben arra gondolok, milyen már, hogy az egyik legfőbb nemzeti eledelünk külleme pontosan olyan, mint egy kiadós hányás?

másodikban vagy elsőben? másodikban vagy elsőben kellett dönteni arról, mi legyen az örs neve. hosszas tanakodás után döntöttünk tom és jerry mellett.

nyolcvanhatot írunk. pauszpapírt rakok egy képregényre, és vigyázva, nehogy kimenjek a csíkból, átrajzolom. órákig színezünk, a betűket is. valaki azt ígéri, anyukája az örszászlóra is rávarrja.

izgatottam viszem tomot és jerryt az osztályfőnök elé - edit néni, magas, fekete, rideg nő.


nyolcvanhatban lettem a nemes nagy ágnes örs kisdobosa.

test vagyok, egy halom hús, a masszőr meghosszabbított ujjbegye. a hangja lágy és kislányos, pedig mielőtt rásimultam az ágyra, láttam őt: nagy darab, marcona, erős csontú negyvenes. copfja szorosan hátul, karja egy edzőteremvezetőével vetekszik, nadrágja feltűrve, szája körül izzadtságcseppek, másfélcenti sugarú, szabályos körben.

a hozzá futószalagon érkező húsok egyike vagyok, a hús pedig nem szól, én egyszer mégis megteszem.
- hány embert masszíroz egy nap? - kérdezem.
- sokat. - mondja.
- fárasztó fizikai munka. - mondom.
- az. - feleli, majd a hátamra csap.

nincs lelkem, szemem sincs, hangom se legyen. hús vagyok csak, lábikrától nyakig elvégzendő, tizenötperces feladat.

pisiben turkálni nem fura, pedig korábban azt hittem igen. még akkor is azt hittem, amikor közvetlenül vécézés után a motorkulcs a klozet felé repült, és még akkor is, amikor landolt legalul. a motorkulcson lévő ufó szeme - nagyfejű, kicsi testű, mint az ufók természetszerűleg -, esdeklő pillantással kandikált az ázalagos papírok között. felesleges volt amúgy ez az érzelmi zsarolás az ufó részéről, mert addigra már eldöntöttem, nincs más választás. a másodperc töredéke alatt dolgoztam ki a stratégiát, ami szerint nem húzom le, mert hátha akkor leszalad az ufó, és egyszerűen benyúltam.
így most már tapasztalatból mondhatom, pisiben turkálni nem fura.

- dolgokra várok.

- kérdőjel alakban fekszel a padlón.

- először az esti filmre vártam, egy pohár borra, később a hazaérkezőre, aztán lassanként már a holnapot vártam, holnap pedig egyszerűen a holnaputánt. vártam és este lett, aztán feljött a hold és aztán lement. vártam arra is, hogy érdekességek történjenek, aztán meg arra, hogy érdektelenek. vártam, amíg egy nap arra lettem figyelmes, hogy a nagy várakozásban kérdőjel alakú lett a testem.

- vigyázz, nagyon vigyázz, mert egyszer majd késő lesz.

- ha késő lesz, hát kiegyenesedem.

viszonyom van a halállal.
egyoldalú a viszony, ő akar valamit tőlem, ő üzenget, mutatja a kis dolgait, és én valahogy rendre meg is nézem.

láttam én már felgyújtott embert két méterről és levágott fejű embert félről. tegnap a vonatpréselte kismamát háromról, a volánbusz ölte férfit négyről.
csütörtökön elmotoroztam a motoros lány mellett, akinek motorozás miatt loccsant szét a feje.
munkahelyi feladatként épp a háborúról írok, ma kilenc izraeli, három palesztin halott.

nem akarok a halál csaja lenni, nem tetszenek ezek az smsek.

éjfél volt már, amikor földöntúli robaj hangzott az utcáról. olyan robaj, ami nem hangzik éjfélkor: hangos, velőtrázó, ismeretlen és rendkívüli. először csak néztük egymást a kanapén, hogy akkor ez most mi, de nem csillapodott. kirohantunk a teraszra, ahol a ház előtti gesztenyefa ágai közt szűrődő fényből és az erősődő zajból ítélve egyértelművé vált, hogy megérkeztek az utcába az ufók.

ekkor halált megvető bátorsággal a korlát közelébe óvakodtunk, az utcára pillantottunk, és akkorra az ufó már egészen úgy tűnt, mint a közterületfenntartók narancsszínű teherautója,

ami abban a másodpercben kezdte meg munkáját.



így zajlott az eset, amikor egész testfelületemen lepermeteztek aknázó moly ellen.

emberek nevetnek bent, én erkélyen.

ennek egyetlen eredete lehet: e kergetett kerek meccsszer egy teleszerkezetben.
nevetve engedem, mert kedvelem ez esetet, melyben emberek nevetnek errefele.
egy teleszerkezet-egyed mekeg értelmetlen engedetlenségeket.
nem értem, de nem leszek engedetlen, ezekkel egyezve nevetek.

e meccsen német emberek esnek, kelnek e kerek szerrel.
engem ez nevettet.
nevetve eszek (kerek leszek?) és nevetve veszek élenyt.

egyben mert szeretek.