éjfél volt már, amikor földöntúli robaj hangzott az utcáról. olyan robaj, ami nem hangzik éjfélkor: hangos, velőtrázó, ismeretlen és rendkívüli. először csak néztük egymást a kanapén, hogy akkor ez most mi, de nem csillapodott. kirohantunk a teraszra, ahol a ház előtti gesztenyefa ágai közt szűrődő fényből és az erősődő zajból ítélve egyértelművé vált, hogy megérkeztek az utcába az ufók.

ekkor halált megvető bátorsággal a korlát közelébe óvakodtunk, az utcára pillantottunk, és akkorra az ufó már egészen úgy tűnt, mint a közterületfenntartók narancsszínű teherautója,

ami abban a másodpercben kezdte meg munkáját.



így zajlott az eset, amikor egész testfelületemen lepermeteztek aknázó moly ellen.