beteg a laptopom, asszem identitásválságban van, azt írja, hogy nem találja az operációs rendszerét, úgyhogy el fogom vinni a kórházba, de ahhoz meg kellene találni a jótállási jegyet.
szuszókának hívják, de már vagy egy hete nem szuszog, nagyon sajnálom.

háromnegyed ötkor vetett ki az ágy, anyukám levele várt a postafiókomban, ami így végződött:

"Köszi, Te kis fajzatféreg-fog. Mam".

ő is korán kelős.

algopirinnel lőttem be magam,
majomnak láttam a pizsamámat,
kacsát neveltem a hátsó szobában,
majomszeretettel lihegtem utána.

reggel volt, harmatos, írhatnám, de
az úgy túl giccses lenne,
úgyhogy inkább azt írom, hogy
technikai faulttal győzött az ébredés.

beteges rajongással szerettem a kacsám;
aztán
egy harmatos reggelen,
amikor egészen váratlanul vendégek jöttek,
kacsalevest főztem belőle.

ross doki hangja a buliban annyit mondott, hogy 'nem is én púztam', és csak ezt az egy dolgot mondta, amikor p megkérte nekem, mert én nem mertem megkérni. ma reggelre beteg lettem, láz és gyomor, betakart és neocitrant adott, és aludtam fél12ig.

japánul énekli a magnó a perhaps perhaps-t, százezer forintot nyer a hókuszpók-frizurás úr a legyenönisben, tánc a nagyszobában a lebzselő nap után.

a johi közölte, hogy hetek óta nem bírja meginni az automatás kávét (akkor mondta, miközben menekültünk az erkélyről, mert egy kolléga ledobott egy öngyújtót, hogy felrobbanjon és az egyik főnök kocsiján landolt). mondtam, hogy nem csodálom, ennek a kávénak ugyanis lábíze van, olyan lábé, ami sokáig volt harisnyában. (nem, nem szoktam kóstolgatni az ilyesmit, csak elképzelem) erre a johi azt mondta megérti, mert ő például sokáig azt hitte, hogy a tökfőzeléknek színház íze van.

jelszerűnek érzem ezt abeszélgetést, egyrészt azért, mert harisnyában vagyok, másrészt azért, mert színházba megyek.

süt a nap, és van itt az erkély előtt egy gesztenyefa, amin nagy nagy rügyek vannak, és láttam a neten, hogy berlinben 3 és 6 fok közötti az idő, finom a kávé, ma moziba is megyünk, kézenfogva, este kosarazni is fogok, holnap repülök egy repülőn, és minden, minden, minden csodálatos. hiszem és szeretem az apró örömöket.

Pirikém, szia.

Délelőtt tíztől este nyolcig írtam, néhány pingpong-meccs és a központi okmányirodában eltöltött fél óra kivételével. A munka rabja vagyok, lőjetek a gyomromba.

kengyelfutó gyalogkakukk vagyok, bíp bíp, végigfutok az egyetemen, logikai-szemiotikai analízis órán átrázom a prérifarkast, bíp bíp, szaladok a ráday utcába, elhasalok a kapu előtt, megnyalogatom az aszfaltot, bíp bíp, egy repedésben észreveszek egy nagy hurkát, bíp, igazi gyalogkakukk-csemege, megeszem, hamm, elszívok egy cigit, de nehezen boldogulok a csőrőm miatt, rájövök, hogy a kakukk nem dohányzik, úgyhogy rohanok tovább, mert üldöz, aki örökké, felfutok a gellérthegyre, szoborérintő, aztán megállok a szakadéknál, gondolok egyet, szöges hordóba bújok, és in memoriam gellért, öngyilkos leszek.

bíp. bíp.

a hormonok azt hiszik bármit megtehetnek. buliznak, vagy mittudomén mit, nemjófejek a hormonok a testemben. hormonellenes demonstrációt tervezek.

iszonyatosan régóta most először van az, hogy nincs rengeteg felgyülemlett munkám, nyomasztó kötelezettségem. annyira jó érzés. szerencsés vagyok, kopp, kopp, kopp, jó sok a dolog, de azért jó a nyomasztottságnélküliség is.
és holnap itt a hétvége. és a pihenés lesz a feladatom.
és jövő héten végre megnézhetem azt a híres zsidó múzeumot berlinben, meg a csekkpointcsárlit, meg pénzt költhetek a mindenféle ruhaboltokban, ami itt nincs, ugye szappho, de szuper lesz nekünk. a 0 forintos repülőjegy nagyon okos találmány.