az utóbbi három nap reggelig buliztam. mert jó bulizni? mert jó ugyanazokat az arcokat látni, ugyanazokon a helyeken? mert jó köszöngetni, mert jó felületes beszélgetéseket folytatni? egyformák vagyunk, egyívásúak, egyszerre bólogatunk a zenére, ugyanazt a cigit szívjuk, egyenredbullt iszunk. tudjuk, hogy ő vele dug, de az meg annak a csajnak lett a csaja, ő viszont kevésbé szereti már, mint a múltkor, ezért a biztonság kedvéért lefeküdt amazzal, aki hátulról szereti és hangosan üvölt közben, és terhes is lett, de nem tartja meg, kinyírja, de ne, ezt ne mondd el senkinek, inkább arról beszéljünk, hogy ezek itt ketten szerelmesek, képzeld el, igazából, ja, kurvára furcsa, de mégis.
és azt tudtad, hogy ő nem vállal több szereplést, és azt, hogy az meg minden tanítványával kikezd, hernyós lett, tényleg, mondjuk látszik is rajta, azok ketten meg most mennek ki, jaj de kár, hogy nem írhatjuk meg az újságban. inkább csocsózzunk, de az meg rohadt unalmas, de mit lehet itt még csinálni? lehet ülni például, lehet nézni, de azért ne feltűnően, beszélni nem lehet, mert üvölt a zene, levegőt nem kapunk a füst és a festékszag miatt, nézzünk, nézzünk, nézzünk egymásra és kacsintsunk össze, mert egy vérből valók vagyunk.

szürreális este után taxiba be, fej lehajt, külvilág kizár.
taxis balról. kazettáért nyúl.
megtaláltam ezt a kazettát. fenomenális, hogy milyen tiszta hangja van.

(nem létezem,
ne vegyél észre,
kicsi vagyok,
egészen kicsi,
nem látsz,
nincs utasod,
fantom vagyok,
kérlek,
kérlek,
ne beszélj hozzám.)

fenomenális, hogy milyen tiszta hangja van.

(oldalrabiccentek, sandítok, suttogok)

mér, ki ez?

hát ki lenne? a harangozó teri. nem ám egy dopeman, aki kiáll aztán mondja. hallgassa ezt a hangot

(a maximum feletti értékre tekeri.
lehúzza az ablakokat.
összehúzom a kabátom.
dúdol.
a sálamba fúrom az orrom.
énekel.
megkísérlek egészen kicsi lenni.
harangozó teri tovább üvölt, hogy egyetlen egy kell nekem, csak egyetlen egy.
a taxis hangosan énekel.
tördelem az ujjaimat.
a tizenhatévesek az éjszakai megállójában értetlenül bámulnak bele a taxiba.
kapargatom az ujjamon a körömlakkot.
egy váratlan pillanatban rájövök, hogy tér-idő alagútba kerültem.
kínos és idegesítő vihogásba kezdek.
kínosan és idegesítően vihogok, de nem bírom abbahagyni.
kínosan és idegesítően vihogok, de nem bírom abbahagyni.
kínosan és idegesítően vihogok, de nem bírom abbahagyni.
kínosan és idegesítően vihogok, de nem bírom abbahagyni.
kínosan és idegesítően vihogok, de nem bírom abbahagyni.
abba bírom hagyni.)

fenomenális, hogy milyen tiszta hangja van. figyelje.

busás borravalót adok.

kuglifejem van, gomb szemekkel, bozontos szemöldökkel, szőke pillákkal, a patáim suvickosak, a szarvaim ágaskodók, a farkam kemény és nagy.
kitépték a szívem, a zsebemben hordom, péntek esténként és kedd délutánonként előveszem és ráköpök egy turhát. pénteken véreset, kedden gennyeset.
olyankor jó.

egy hatalmas hullám ráesett a fejemre és nem kapok levegőt.

napok óta mongóliával kelek és fekszem, írom a scriptet, nézem a pusztát. lovak, de mindenhol, az ötéveseknek hosszútávú pónilóverseny, szőrén ülik, egyenes derékkal.

tejpálinkát főz a Zsargal anyukája, akkurátusan. és semmit sem tud a kereszténységről. Hallottam már erről a Jézusról, de nem tudom pontosan ki az..

akarsz-e játszani? éppen tizenhárom éves volt, és emlékezett, hogy valamelyik versben benne van ez a sor, és fel akart vágni, de nem sikerült, mert az andrea sem emlékezett a versre. neki csak az járt a fejében, öntudatos tizenhároméves csajként, hogy mi a fasznak kell a huszonegyedik században, élőszóban használni azt, hogy '-e', és máris kurvára idegesítette ez a fiú, különben is tök kajla, és nem hagyja, hogy a nyolcadikos Lacival beszélgessen, pedig a Laci itt áll előtte, két lépésre, ráadásul megy a November Rain, ami ugyan őskori lelet, de azért szeretik az osztályban, össze szoktak kapaszkodni rá, mindenki fogja a mellette lévő vállát, és akkor mindenki érzi az osztályközösséget, hogy az jó, és már nem tart sokáig, mert mindjárt ballagunk.

magátólértetődőségek ezek, amit elsőtől nyolcadikig nem is gondol el az ember, csak utána, hogy van olyan organikus jó, amikor eszébe se jut, hogy mennyire az, csak éli, a kérdőjelek csak a mindennapi faszságok szintjén kerülnek elő, hogy a föcidoga kérdéseket ma ki lopja el a szertárból, az ida vagy a brúnó, és akkor ezen mindenki összeveszik, de csak a gimiben fog rájönni, hogy valójában ez semmiség. hogy minden faszságával együtt milyen iszonyatosan jó volt általános iskolásnak lenni.

aláírtuk az adásvételi szerződést, november közepén lakásavató. úgy tervezem átjáróház lesz és afterparty központ.
és úgy lesz, hogy minden nap másik kávézóban fogok üldögélni, a két centire lévő szendvicsbárban fogok reggelizni, és a szemközti lovi-fogadóirodában fogom elbaszni minden pénzem.

na jó, és most azonnal szóljon aki ismer jó parkettást, villanyszerelőt, kádrendbehozózománcozót, az is, akinek van olyan bútorja, vagy bármije az alább, illetve a tagboardon felsoroltak közül, ami szép és nem kell neki.

galádlakás.

tavaly ilyenkor azt írtam ebbe a naplóba, hogy boldog vagyok. hogy csupa nagybetűvel. hogy olyankor a bloggolás értelmét veszti.

én is szeretnék azért nem írni a blogra, mint a Szofi.

a fejemben van egy valóságsó, olyan 'csak egy maradhat'-féle, ahol az a jó játékos, aki türelmes, előrelátó. kivárja amíg történnek a dolgok, nem akar elébük szaladni, nem egy gyenge szar alak, hanem erős ő, képes a jóra, ráadásul jókor és még makiszusit is tud csinálni, otthon, tekercselő lappal.
makiszusi, makimajom, majomkenyér, kenyérvágó, vágóistván, istvánkirály, királynő, nő.

megint hívtak a tilosba, lányműsorba, juj de izgi, de hogy fér az időbe azt már még nem tudom.
ahogy azt sem hogyan kezeljem a hangulatingadozást, hogy magyarázzam meg, hogy vessem el, hogy tépjem ki, hogy legyek úrrá, hogy ne gyűlöljem hogy ez van? hogy ne legyek hülye. fúj. változtassak rajta már.

mi is kell egy élethez? kell egy ágy, az lehet összecsukhatós, kanapés egyben, kell egy szekrény is, mert bár nincs egy rongyom se, de azért mégiscsak van egy pár, kell egy tévé, az van egy kicsi, de az túl kicsi, kell egy számítógép, az is megvan, kellenek virágok, szerencse, hogy a mami ültetett nekem egy párat, kell valami fotel, kellenek képek a falra, kell világítás, igen, sok fény, konyhabútor, de az ráér, mert az drága, sok sok narancssárga dolog, talán szőnyeg sem ártana, mert parkettás a lakás, kifelejtettem-e valamit. talán.
kőbányai, budai.
belvárosi vagyok.

a házban egy kozmetika, a ház előtt egy zöldséges, a ház mellett egy reggeliző, a másik oldalt egy kávézó, szemben is egy kávézó, gipszstukkó a lépcsőházban.
így lehet, hogy ráday utcai lakos leszek, de az is lehet, hogy nem, az nem lenne túl jó, de azért nem sírnék, mert hangulat éppen a tetőfokon, pedig orr bedugulva, pupilla beszűkülve, esős és lucskos a kint, de én bent vagyok, egészen bent és tudom is hogy mit akarok és hogyan.

volt egyfajta élete, van neki most másfajta is. volt egyfajta unalom benne, mostanában soha nem unatkozik. voltak saját maga ültetette virágai, mostanra csak a ruhája virágos. voltak történetei is, na, azok meg is maradtak benne.

keresett a Feri. milyen Feri?
*
És répatorta van?

foglaljon helyet, kérem. pontosan mennyi idő telt el azóta?
úgy másfél év.
biztos, hogy teljeskörű emléktörlést kér?
nincs más választásom.
semmi se maradjon belőle?
pusztuljon.
figyelmeztetnem kell, hogy a kezelést követően a szíve újra dobogni fog.
na jó. azt azért ne.

üvölt a kriss krosstól a jump, csak azért, mert a marsjárós cikkben benne volt az a mondat, hogy a "mérnökeik már dolgoznak" a javításon, és akkor persze megkértem a sokzenés padtársamat, hogy ugyan rakja már be gyorsan a kispálos mérnököset, és aztán a johi követelte a kriss krosst és most ugrálunk, hát ez.

pörögnek az események. egy éve helsinkiben ébredtem, egy hónapja rómában, ma egy tatamin.

hozzáértem. megkért, hogy gomboljam be az ingujját, mert kacska a keze. viccesen közölte, hogy ha lesz pénze, fizet egy stájlisztot. senki nem nevetett. aztán karlendített, meg elmesélte a karlendítés történelmi hátterét. sajtótájékoztató címen hatvanperces történelemórát tartott. szerinte "a testi boldogság beteges boldogságérzet". hat évesen fogadott szüzességi fogadalmat. pedig ha jól megdugnának minden más lenne, gondoltam. megkérdeztem szerelmes vagy e. azt válaszolta, permanensen és elsöprő erővel, az eszmébe. megkérdeztem sportoltál e valaha. bodybuilder volt. bazmeg, ezt el tudjátok képzelni? megkérdeztem hogy kezdődött. azt felelte öt évesen leemelte a nagypapája polcáról a második világháború képekben című könyvet és a hitler beszédet mond és a tömeg ujjong című képnél ütötte fel. megkérdeztem mi lett volna, ha véletlenül leninnél nyílik ki a könyv? nevetett. úgy köszönt el, hogy kitartás, én meg úgy, hogy szia.

kijöttem a magyar étteremből, ahol az interjú zajlott és átmentem a hannába, ahol anyu és a barátai a sátoros ünnep vacsiját ülték. értitek.