Galadreal

Brutal tünde

hétfő, november 27

gyerekként azt gondoltam, onnan tudom majd, felnőtt vagyok, hogy nincs tele a testem kék folttal, zöld folttal, horzsolással, puklival. azután jutott eszembe, amikor feküdtem a földön, tök egyedül, egy pillanattal előbb szikráztatás közben nagy lendülettel rántottam a fejemre (orrnyereg a pontos helymeghatározás) a gázkonvektor súlyos fémrácsát. élesen fájt, kisugárzott másfelé, hanyatt kellett feküdnöm, de még csillagokat sem láttam, meg az életem se pörgött le, csak rohadtul fájt. másnap az új, csinos pöttyös hajpántot felvéve újra támadt a tünet, annyira fájt, hogy még beszélni se, hányás is, talán valami gázkonvektor-sebezte ideget szoríthatott el, majd a pöttyöst levéve azonnyomban el is múlt. azt már el sem merem mesélni, hogy a combomon felülről nézve egy tökéletes nagy magyarország alakú kék folt dísztelenkedik.

és ma 3 éve elmentem újpestre egy kiállításmegnyitóra, de az is másik történet.

csütörtök, november 23

miközben fújom a szondát a rendőrnek a rendszám nélküli autó mellett, aminek lejárt a zöldkártyája, hiányzik a forgalmiból a kötelező-csekk, a gyomromban nagy pohár bor, két lépéssel odébb egy hajléktalan fojtogatni kezd egy másikat.

vagy ez ment meg, vagy a legendás csizmáskandúr-nézés, ami már olyan sok helyzetben segített. se büntetőpont, se büntetőcsekk, se lefizetés.

kedd, november 21

nincsenek azok a vicces helyzetek, amikor átmászom négy emelet magasságban a szomszédhoz a kulcsáért, napok vannak, furán nézel ki, mondja reggel a munkahelyi padtársam, mi fura rajtad? én apatikusan válaszolok, ki vagyok rúzsozva, de már szedem is lefele, atzán a jegyzettömb felé nyúlok, végighúzom a számon, és látom közben, hogy az oktatási minisztérium sajtóosztályának munkatársa nevén landol az alsó ajkam nyoma.

vasárnap, november 19

nagyot nézett volna dédanyám, ha látja amint egy szombat délelőtt disznósajt hozzávalókat kavarok egy teknőben. tekertem egyet a töpörtyűs kanállal is és végighallgattam a kolbásztöltés közben elhangzó kotonos, faszos vicceket. halálfejes kendőt kötöttem a nyakamba disznóvágás-szüzességem elvesztése napján, de nem láttam a halált - amit ha nem látok, nyilván nincs is.

csütörtök, november 16

a barbibabaszínű és a fosbarna között vacilláltam, végül a barbiszínű lett, de az is lehet, hogy mindennap megváltoztatom. kommentezni is lehet, mert az eddig template-ben, ami négy éve megvolt, sehogysem sikerült beállítani. úgyhogy lehet mondani a véleményt, lehet mondani bármit, mondjatok sok sok sok mindent. galadreal valójában pinklady.