kevés dolog tud meglepni, de ez volt az a szülinap, amikor váratlanul félbeszakadt a koncert, és egyszercsak eljátszották reggae stílusban a happy birthdayt, és bemondták, hogy mindenki tapsoljon meg engem, mert szülinapom van.

az egyik legkorábbi emlékem. óvodás vagyok, a faváras jáccón homokozom. ásás közben csillogós dolgot látok, kiveszem, egy nagyon szép gyémánt az. sok oldala csiszolt, ahogy rá süt a nap, megtörik a fény. mindenkinek azt mondom, ez gyémánt, és mindig nagyon vigyázok rá.

évek múlva is mutogatom, mert hozzámnőtt a tárgy, elmesélem a homokozós történetet, értelmet is adok neki: nyilván egy csillár darabja. ki tudja hogy került oda, de ésszerűbb, mint a gyémánt.

újabb pár év, továbbra is szeretem a homokozós kristályt, de az ízlésem változott, a csilláros sztorit is módosítom: nyilván egy giccses csillár giccses kristályának giccses darabja. de továbbra is kötődök.

ma történt, hogy a forradalom közepén betévedek az újpesti bioboltba, és meglátom a kristályomat, kulcstartós, kicsi, nagy, láncos és közepes kivitelben. épp ugyanolyan, kicsi keresztirányú lyuk, megszámlálhatatlan oldalnyi csiszolás.

1984-ben egy feng shui kristályt túrtam ki a homokozóból.
hogy lehet?

már nem emlékszem, kié volt előbb, de a lényeg, hogy három éve nagyjából egyszerre kezdtük a blogot. nekem nagyon számított, hogy van, fontos volt amit ír, ahogy most is az. draga nefrit, welcome back.

az nem levéltitoksértés, ha az ember a saját levele titkát sérti. mert én ezt írtam a györgyinek a tegnapi esküvőről:

tegnap meg eskuvon voltunk a valtozatossag kedveert, es furcsa modon ez is tok jo volt. volt pl egy pillanat, amikor az ifju ferj a négyéves koszoruslannyal tancolt, és felkapta nagy lendulettel, hogy a nyakaba vegye, de kozben belebaszta a kislány fejet a csillarba, ami osszetort nagy zajjal. a kislanynak meg semmi baja nem lett, csak tancolt tovabb. meg volt egy bacsi, aki nagyon berugott, és amikor szinten az ifju ferj felallt, h megkoszonte az egybegyulteknek, hogy eljottek, akkor bekiabalta, hogy "anyad". mondjuk kesobb tobb embert megkerdeztem, ok is hallottak-e, és ok azt allitottak nem, szoval lehet, hogy nem is igaz. de vidam este volt, nagyon, es ez a lenyeg.

és akkor elfogyott a cigi, de előtte elfogyott a vodka, meg sok üveg bor és sör is, és szétgyaláztuk az új barátainkat pókeren. és akkor felvetettem, láttam a főtéren egy plakátot, amin ott volt, hogy karaoke, ami akkor jó ötletnek tűnt, főként, hogy a cigi is elfogyott már. az új részeg barátunk akkor azt mondta, induljunk neki az éjszakának, és majd ő vezet, mert úgyis tolószékes, őt nem büntetik meg a rendőrök, és meg se halunk, mert ő már egyszer meghalt, úgyhogy nem fog mégegyszer. a kocsijába préselve, halálfélelmemmel jártuk a horvát falut cigiért, amit nem árusítottak sehol, viszont a parkoló autókba belefaroltunk nem egyszer. és nem kétszer.

meg kell jegyezni, mélyre tenni, el, bezárni cipzárral, elővenni, nézegetni. ilyen volt.

i was always a fool for my johnny
for the one they call johnny guitar

van abban valami magátólértetődő, ha újpesten robbanást hall az ember. egymás után, ütemesen, bumm, bumm. ezzel párhuzamosan ordasakat böfög az ogre a tévében, aztán szerelmet vall. meghatódok. bumm, bumm. az erkélyajtóban visszafordulva még látom, ahogy a sárkány megérkezik jövendőbeli szamárjához, aztán bumm, bumm, nézni kezdem az újpesti tüzijátékot. a málladozó áruház irányában, a panelok felett, a valódi, hatalmas színes fénygömböket. van az a fűzfás is, pirosban. megint meghatódok.

vége lesz és éppen visszaérek, amikor a farkas és a három kismalac a karaokepartin elénekli a who let the dogs out-ot. kicsivel később már dolgozom tovább.

nehéz ez, de megoldom, ha beledöglök is.
a megoldókulcsot a mellkasomon belülre aplikáltam, ki tudja, mikor lesz rá szükség. csak használni tudjam, de ügyesen.

együgyű, nem túl eszes, de melegszívű vagyok.