van abban valami magátólértetődő, ha újpesten robbanást hall az ember. egymás után, ütemesen, bumm, bumm. ezzel párhuzamosan ordasakat böfög az ogre a tévében, aztán szerelmet vall. meghatódok. bumm, bumm. az erkélyajtóban visszafordulva még látom, ahogy a sárkány megérkezik jövendőbeli szamárjához, aztán bumm, bumm, nézni kezdem az újpesti tüzijátékot. a málladozó áruház irányában, a panelok felett, a valódi, hatalmas színes fénygömböket. van az a fűzfás is, pirosban. megint meghatódok.

vége lesz és éppen visszaérek, amikor a farkas és a három kismalac a karaokepartin elénekli a who let the dogs out-ot. kicsivel később már dolgozom tovább.