test vagyok, egy halom hús, a masszőr meghosszabbított ujjbegye. a hangja lágy és kislányos, pedig mielőtt rásimultam az ágyra, láttam őt: nagy darab, marcona, erős csontú negyvenes. copfja szorosan hátul, karja egy edzőteremvezetőével vetekszik, nadrágja feltűrve, szája körül izzadtságcseppek, másfélcenti sugarú, szabályos körben.

a hozzá futószalagon érkező húsok egyike vagyok, a hús pedig nem szól, én egyszer mégis megteszem.
- hány embert masszíroz egy nap? - kérdezem.
- sokat. - mondja.
- fárasztó fizikai munka. - mondom.
- az. - feleli, majd a hátamra csap.

nincs lelkem, szemem sincs, hangom se legyen. hús vagyok csak, lábikrától nyakig elvégzendő, tizenötperces feladat.