rogán tóniról és nejéről csevegtek a lányok a fodrászatban. az a lány, aki tetszett nekem, mert hosszú, egyenes, tömött szálakból álló haja volt, napokkal ezelőtt látni vélte tónit és barátnőjét és úgy látta, a lány határozottan idősebbnek tűnt, mint.
amúgy megfigyeltem, hogy másvalaki napjait élem. egy üres, jövőtelen másvalaki, nekem legkevésbé sem ismerős gondolataival.

áramtalan a lakás, áram a számítógéphez márpedig kell. tornacuccomat zsákba vágva, laptopomat betáskázva a momparkba robogok, ingyenwifi árnyékában sütkérezve óriáskávét kortyolok és dolgozok. aztán tornacipőt húzok és az emelettel lejjebb található fitneszben izzadok. később szendvicset eszek, gyümölcslevet szürcsölök. plázaéletet élek, táskába cipzárazott irodával, plázaálmok között.

bemutatja ötéves ikerfiait az apuka. "köszönjetek, ahogy szoktatok", mondja és ők kicsi egyforma fejükkel hozzámbújnak és vékonyka karjukkal átölelnek, deréktájon. nyitottságom ellenére egy pillanat alatt zavarba jövök. odébbszaladnak, aztán vissza hozzám és újra meg újra megölelnek, harmadik alkalomra puszit is kapok és megesküdnék rá, hogy egyikük a mellem felé simít. amikor hazafelé indulnak, mint kétfejű sárkány mondják, szia, indulunk, nagyon szeretlek. már legalább tíz perce ismerjük egymást, beszélgettünk arról, ki gonosz a szeress most-ban, ki a barátjuk az oviban és hogy van-e szerelmem és kocsim. két órával később az újpesti aluljáróban egy hajléktalan kezét nézem, amivel újságpapírból sodort cigire gyújt és arra gondolok, vajon őt is megpuszilná-e a karcsi és az andris.

olyan volt a hét mint egy nyaralás. kiszakít, elfelejtem, hogy kívüle is van, húgyszagú fröccsös zeneszagú mocsár. olyan élet, ahol én is csinálhatok öt perc hírnevet, másoknak. most épp semmi más nem kell, mint kenőmájas és paradicsom.

vettem egy spongyabobos gumicsizmát és hallottam egy történetet a rádióban, hogy a kiscsávó a szigeten frizbivel eltalálta a szkinhedbe hajló nagydarab kezében tartott dobozossört, ami felrobbant és akkor megállt az idő, hogy jajszétverikitépiaszívétleöntisavval, de a nagydarab csak mosolygott kedvesen és összepacsizott a kiscsávóval, na akkor, amikor ezt hallottam, majdhogynem elbőgtem magam. és a opeti meg azt írta, hogy:

"az emberi szervezet öregedése valahogy így néz ki:
1. Hirtelen rádöbbenünk, hogy minden női szertornász fiatalabb nálunk
2. Hirtelen rádöbbenünk, hogy minden F1-es autóversenyző fiatalabb nálunk
3. Hirtelen rádöbbenünk, hogy a nyári olimpiai játékok teljes mezőnye fiatalabb nálunk"

ezen elgondolkoztam. képtelen vagyok túllépni az egyes ponton, sajnos én még mindig nem nézek ki 18-nak, pedig nagyon nagyon igyekszem, most például egy hétig nem alszom, tiszta karika is a szemem. ráadásul például opetinél is idősebb vagyok.

hát igen, ha az életedért táncolsz, minden egészen más, írja orsi az msn-en. tavaly azt hittem, hosszú szigetes élményeim legjavára táncoltam rá a fantasztikus Volt sátorban, de most már tudom, tévedtem. órákig ugrálni a monszunban prodigyre, rage against the machinere (ez itt egy kibaszott tócsa!), az az igazi rákkenroll. a telefonom oda, én meg hajszálra olyan, mint a kazincbarcikai vizespóló verseny utolsó előtti helyezettje. sziget, 3. nap.

ma három különböző pasim cikke jelent meg egy és ugyanazon újságban. egy kivétellel az összes fontos pasi az életemben újpest drukker volt. és most újpesten dolgozom. most épp újpest meccs van az mtk pályánál, ahol felnőttem. őőő. amikor elkezdtem írni, még úgy tűnt, valami nagy összefüggésre jöttem rá, de most inkább őőőőőőőőőőőő.

a phd dolgozatom első és legfontosabb eleme a szakirodalmi rész. a phd három éve után, vagyis hónapokkal ezelőtt megrendeltem az amazonról a vonatkozó műveket, neki is álltam egy erre rendszeresített, Spongya Bobos füzetbe jegyzetelni a jelentős gondolkodók jelentős gondolatait. jól haladtam, ami kizárólag Spongya Bobnak köszönhető, mert minden lapon bátorítóan ott vigyorog. a Spongya Bobos füzetet egyébként néhány színescerkával és virágokat ábrázoló zselés matricákkal együtt a születésnapomra kaptam (nem, nem a 7.-re, hanem a 27.-re). na de most, hogy le kéne adnom életem első angol nyelvű (jó sok kreditpontot érő) publikációját, Spongya Bob elveszett, nem mutatkozik. ráadásul a szisztematikus keresés egyenes arányban nő az idegfeszültséggel (bámulatos kifejezés). ki vagyok idegileg, Spongya Bob, szét vagyok idegelve tőled (imádom. a felbasz az ideggel együtt).

UPDATE: szerdan 13 órakor Spongya Bob megkerült, néhány táska alatt bújkált. köszönöm családomnak, olvasóimnak, az izguló felhasználóknak, az ördögnek és majdan születendő gyermekemnek.

a véletlenek furcsa együttállásának köszönhetően az imént spanyolul nyilatkoztam a média hatásairól a rádióban. és hát mit is mondjak, nem tudok extrajól spanyolul.

neked eddig nem barna volt a szemed? - kérdezte az imént az ebéd elekben a vad, és én feltártam neki a titkomat, hogy az utóbbi időben nemcsak a szemem színe változik a barna felől a zöld spektrumba, de a hajam is göndör lett. új csaj vagyok, harmincévente (plusz minusz kettő) megújulok, sose untok meg.

és persze így teljesüljön minden vágyam, hosszú évekig mondogattam a tükörképemnek, hogy elegem van a szögegyenesből, lecserélném a hullámosra, hát most tessék. újabb bizonyíték rá, hogy minden az akaraton múlik. aztán gyógyszertár - posta - zöldséges - fagyizó - ábécé tengelyen sétálgattunk, utóbbi stációban egy fiatalka izompólós hozzámlépett, a kezembe nyomott egy csokit (milky way ameo crispy rolls), majd azt mondta: azért adom, mert szép vagy.
finom csoki volt.