Galadreal

Brutal tünde

hétfő, augusztus 6

a phd dolgozatom első és legfontosabb eleme a szakirodalmi rész. a phd három éve után, vagyis hónapokkal ezelőtt megrendeltem az amazonról a vonatkozó műveket, neki is álltam egy erre rendszeresített, Spongya Bobos füzetbe jegyzetelni a jelentős gondolkodók jelentős gondolatait. jól haladtam, ami kizárólag Spongya Bobnak köszönhető, mert minden lapon bátorítóan ott vigyorog. a Spongya Bobos füzetet egyébként néhány színescerkával és virágokat ábrázoló zselés matricákkal együtt a születésnapomra kaptam (nem, nem a 7.-re, hanem a 27.-re). na de most, hogy le kéne adnom életem első angol nyelvű (jó sok kreditpontot érő) publikációját, Spongya Bob elveszett, nem mutatkozik. ráadásul a szisztematikus keresés egyenes arányban nő az idegfeszültséggel (bámulatos kifejezés). ki vagyok idegileg, Spongya Bob, szét vagyok idegelve tőled (imádom. a felbasz az ideggel együtt).

UPDATE: szerdan 13 órakor Spongya Bob megkerült, néhány táska alatt bújkált. köszönöm családomnak, olvasóimnak, az izguló felhasználóknak, az ördögnek és majdan születendő gyermekemnek.

22 megjegyzés:

Időpont: 8:56 de. , Blogger wannabeanalien írta...

Fontos hogy az embernek jól induljon a hete mert az első élmény rátelepszik az egész hét hangulatára.Na asszem te ezt jól el rontottad (elbasztad) :) .

 
Időpont: 9:24 de. , Blogger Text írta...

Nem, ez egy szép, tárgytávolságból írt poszt.

Amit én ajánlok, azt Natúr beírónak hívják, azért natúr, mert barna csíkos nátronpapírral van burkolva a táblája. Ha csíkos lenne, akkor csíkos beírónak hívnák. 70g-os, de még nem áttetsző klórfehér papír, 160 lap, 16 füzet gerince látszik a ragasztóban; és kötötték, basszus, ha széthajtod, látszanak a cérnák rendesen, öt öltéssel fogták meg. 350 Ft, tökéletes.

 
Időpont: 11:04 de. , Blogger galadreal írta...

miaz, h targytavolsagbol irt?
OLYAN FUZETET AKAROK!

 
Időpont: 11:43 de. , Blogger Text írta...

Iróniával, távolságból van kezelve a csajos idiótizmus benne. Nyelvi reflexiók, ahh, szuperposzti.

Írsz levelet, megbeszéljük. A boltban 1 stóc volt, az első 5 az enyém.

 
Időpont: 12:10 du. , Anonymous Névtelen írta...

A szisztematikus keresés első lépése: fogd másra. Vajon ki nyúl le tutira egy spongyabobos füzetet? Hallgasd ki a gyanúsítottakat. Ha nem megy, itasd le őket, és szedj ki belőlük minden releváns információt. :)

Egyébként meg BibTeX. Backup. Nincs papír, nincs gond.

 
Időpont: 12:22 du. , Anonymous Névtelen írta...

szerintem legjobb megjegyezni a fontos dolgokat.

 
Időpont: 12:30 du. , Anonymous Névtelen írta...

helyesen: szétbasz az ideg.

 
Időpont: 12:40 du. , Blogger galadreal írta...

eli: megeskudtem volna, h egy borondbe raktam, hogy a nyaralaskor is jegyzeteljek. es mit latok? nincs a borondben! sulyos osszeeskuvest sejtek.

 
Időpont: 1:16 du. , Anonymous Névtelen írta...

lehet hogy ő is elvágyódott a fjordokhoz..., legközelebb szögezd az ülőrúdjára vagy a kezdre és akkor esetlegesen a stigmák miatt még híres is lehetsz

 
Időpont: 3:28 du. , Anonymous Névtelen írta...

Ugyehogy.

(Egyébként ilyenkor az van, hogy az összes potenciális elkövető megesküszik, hogy visszaadta. Vagy hogy nála sem volt. De dezinformációs céllal tesz javaslatokat, hogy kiket kérdezz még meg. Most is ez van, műszaki rajzokaz keresünk, kibelezett leselejtezendő számítógépházakat találunk. Az ellenség enyves keze betette a mocskos lábát, vagy miafasz.)

 
Időpont: 4:07 du. , Anonymous Névtelen írta...

pl ma egyedül vagyok az irodában és valaki mégis mindig eldugja a tűzőgépet előlem akkor kit gyanusítsak most meg?

 
Időpont: 4:15 du. , Anonymous Névtelen írta...

Éberség, éberség. Az irodai ellenség nem szűnő aknamunkája páratlan félrevezetési képességgel társul. Például orvul nem mennek be dolgozni, hogy azt a látszatot keltsék, nem ők tehetnek róla.

 
Időpont: 5:12 du. , Anonymous Névtelen írta...

mindenki jojjon ide azonnal es keressen, mer en mar nem birok. lugot iszok eppen.

 
Időpont: 7:49 du. , Anonymous Névtelen írta...

Lélekben támogatunk. Lúgot meg ne igyál, lécci.

 
Időpont: 9:57 de. , Blogger holavacsi írta...

kérlek azt is írd meg ha meglett mert izgulok

 
Időpont: 10:20 de. , Anonymous Névtelen írta...

nincs az sehol es tenyleg kene. 15.-ig le kell adnom azt.

 
Időpont: 12:31 du. , Anonymous Névtelen írta...

nálam van.

 
Időpont: 3:36 du. , Anonymous Névtelen írta...

nem nem mert igazából nálam van sok sok félpár zoknival együtt...

 
Időpont: 3:39 du. , Anonymous Névtelen írta...

lassan kezdeném helyedben újra írni az egészet

 
Időpont: 10:45 de. , Anonymous Névtelen írta...

keresd!

 
Időpont: 12:00 de. , Anonymous Névtelen írta...

Mert az ellenség megijedt, és visszatette. Mi mindenre nem jó egy blog. :)

 
Időpont: 9:37 de. , Anonymous Névtelen írta...

hülye halivúdi sztori meg persze hepiend semmi dráma

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal