beszéltem a bácsfi diával telefonon. diának szólítottam. tárgyilagos voltam. kedves volt. reggel meghallgattam őt a tilos roma-műsorában, éppen arról beszélt, hogy gumihullák voltak auswitzban. beszélni fogok az anyukájával is.

na jó. most már rendben vagyok. és kurva unalmas és idegesítő visszaolvasni a szenvelgő posztokat, úgyhogy bocs mindenkinek. egy nevető fej van a kezemen, rajzból és egy nevető fej a saját fejem is.

phd első nap megvolt. osztálytásaim láttán fel is vetődött a kérdés, hogy én is kockafejű fapina volnék-e? de aztán inkább félretettem a bizonytalanságomat és megpróbáltam kitalálni arcok alapján, hogy ki dugott jót az előző éjjel és ki milyen pozitúrát szeret.

közben a mérő lászló a problémamegoldó emberi gondolkodásról beszélt.

átmeneti életet élek. de megnéztem a lakást, jó lesz az, belvárosi csaj leszek, csak kár, hogy van egy rés, ahol szellemek laknak benne. nem is rés, valamiféle galéria az, ágyféle. sötét és szűkös, pont jó egy félelmetes szellemnek.

az előző otthonomban egy mercédesz nevű szellem lakott a szekrényben. minden este be kellett csukni az ajtót, hogy ne jöjjön ki onnan. igen, a szertartások. a szellemszekrényajtóbecsukás. például az.

zavaros az élet. idegesítenek a zavaros dolgok. faszság a blog. nem ismersz, ez nem én vagyok. ne hidd, hogy bármit is tudsz rólam. hazug vagyok. rettenetes. félnek tőlem az emberek. fekete vagyok. még árnyékom sincs.

leszek-e újra rózsaszín?

berepült az ablakon egy kamikáze, úgy döntött mégsem akar meghalni. adtam neki szallast, beszélgettünk és közben elmesélte, hogy lezuhant egyszer a sivatagban. meséli a kamikáze, hogy szembe jött a kisherceg, és ő lefejelte, mert azt hitte, hogy egy rabló tevekaraván főnökéről van szó. aztán amikor a kisherceg már a földre esett, a biztonság kedvéért még bele is rúgott kettőt, a lépe közepére. meséli, hogy a kiscsávó valami rózsát emlegetett, meg bárányokat, és elkapta a naplemente kifejezést is. mondjuk akkorra a szöszi már vérbe fagyva formálta sebes ajkaival a szavakat, szóval az is lehet, hogy papneveldét mondott. és végül mi lett? ezt kérdeztem volna, de akkor már olyan közel volt a feje az enyémhez, hogy csak arra volt időm, hogy a középső ujjamat kinyújtsam felé.

hullámzik és nem a víz az. szülinap nem jó. mondjuk a gyertyafény az éppen igen.

negyedszázad, mondtam. de nincs jelentősége.

kék hajjal telnek a napok, színes pillanatokat rögzítek, elraktározom mélyre, jó lesz az még, elővenni, leporolni, nézegetni, megszagolni, átélni úgysem lehet újra. pillanatfüggő vagyok amikor alszom a margitszigeten, amikor lapozom a hegymászókönyvet és akkor is, amikor végül szerelmesen nézem a dogmát. perceket élek, hatvan másodperces ciklusokban, a kérdésem csak az, hogy mikor lesznek újra órák?

És mert a blog is médium:

Szeptember 22-én a nemzetközi autómentes napon óriási bringás felvonulás szerveződik a Hősök-terétől 18:00-kor. Az autómentes nap reggelén munkába és iskolába biciklizők ajándékreggelit kapnak a budapesti hidakon.

A felvonulás útvonala: Városligeti Műjégpálya (18 óra) - Kodály Körönd - Lövölde tér - Rákóczi út - Erzsébet híd - Attila út - Moszkva tér - Margit híd - Oktogon - Városliget

www.hajtaspajtas.hu
www.ccb.hu
www.fontoslap.hu
www.alleycat.hu

a temetőben halottak laknak. a temetőben sétálunk éjszaka.
egyszerű példamondatokkal hirtelen egészen egyszerűnek tűnik minden. még a spleen kifejezés használata is értelmet nyer.

Fehér libatop. az egész növény zöld színű. Szántóföldön, a kapásokban, házi kertekben, városokban mindenütt elterjedt. Talán a legnagyobb tömegben elszaporodott gyom Magyarországon. Ha az állatok takarmányába kerül, hasmenést okoz. Akár a disznóparéj, akkor is képes nagy nitrogénkészletet felhalmozni testében, ha mellette elhal a kukorica a nitrogénhiánytól. Erős allergén.

néha a nekünk rendelt sors egy másik helyhez kötődik, és néha a nekünk rendelt sors mellett elmegyünk emiatt. talán nem is tudnánk meg soha, mi van nekünk megírva, de a sors szerencsére mindig megmutatja önmagát.

nekem bemutatkozott az éjjel.

túldramatizáltam a helyzetet, ugye, mert persze nem vagyok leprás, az például sokkal rosszabb lenne, meg az is, ha például leszakadna az egyik fülem, mert beleakad egy ágba, vagy esetleg összenőne a két belsőcombom, na az például különösen szar volna, még dugni se tudnék, vagy ha például egyik reggel felkelnék és az orrom helyén fehér libatop nyílna. jut eszembe, orr. szabadidőmben beléphetnék a nyilasokhoz, ahogy a kerényi javasolta az órán, mert akkor ugye hunterthompsonosan jobbat tudnék írni. a diával biztos jó barátnők lennénk, végülis mindketten az eltére jártunk, mindketten három szakra, sok a közös.
remélem a felvételnél nem néz utána az embernek a síp utcában.

ez azért iszonyú szar.
a következő gondolataim vannak:

- most már örökké egyedül leszek, de ha lesz is valakim, az úgysem fog szeretni.
- minden este sírni fogok, amikor egyedül kell lennem.
- minden hétvégén sírni fogok, amikor egyedül kell lennem, mert mindig minden hétvégén kurva jó programokat találtunk ki együtt.
- nem lesz mégegy, akivel ilyen jól tudok röhögni
- nem lesz mégegy, akivel ilyen jól lehet dumálni
- nem lesz mégegy.
kb. itt ér körbe.

érdekes meglepetéseket tartogat az élet. délelőtt még májusról és holnapról beszéltem, de kiderült, hogy reggelről estére is kurvára megváltozhatnak a dolgok. meg is változtak.
éppen annyi idő volt, mint egy terhesség. csak nem kisbaba lett a vége. de még sírás se nagyon.

főleg a sziget idején. akkor volt a legnagyobb őrület. emlékszel, szappho? most csend van vagy fél évig, de lehet, hogy innentől kezdve minden nyáron ez lesz? hogy májustól soha nem lehet majd tudni, hogy mi lesz holnap? és akarom ezt egyáltalán? vagy jobb a nyugi? vagy mindig az a jobb, ami éppen nincs? vagy ha ezt gondolom, akkor semmise jó?

a tévében éppen egy miszter bean mutogatja a kukiját reklám és egy totalcar hirdetés megy.

nézd, a kőcafé ugyanolyan, de a kőbányai áruházból hong-kong bazár lett és odass, felújították a pongrácz utat. az a rézszínű épület az sztk, oda jártam sportorvoshoz. ez a pongrácz telep, itt nőtt föl a kokó, meg asszem a hofi is. igen, büszkék vagyunk erre a telepre, büszkék vagyunk, de azért este nem megyünk arra. pedig a gyerekorvos is ezen a telepen van, gyerekkoromban veszélyérzet nélkül, bármikor átjöttem a pongráczra, ha hiányozni akartam a suliból. igen, jól látod, ez egy ganz gyár, az meg a ott a netovább borozó. és nem, a hős utcába még nappal se nagyon menjél be. a harmat utca BNV felőli oldalától is óvakodj.

igen, itt nőttem fel.

igen. gyorsan futok.

hat kibaszott euró. aztán oda kell adni a jegyet annak a nagyon barna idős bácsinak, akiről később kiderül, hogy don pasqualénak hívnak, és aki aztán kézbe veszi a nyakában lógó volkitolkit és beleüvölt, hogy salvatore, salvatore. aztán a salvatore leporolja a napágyakat és aztán bele kell feküdni és csak azzal kell törődni, hogy amikor megeszem az almát, előbb poroljam le a kezem, mert különben sercegni fog a homok a fogam alatt.

hú de nehéz időszak jön. két meló, két suli.