Galadreal

Brutal tünde

csütörtök, október 2

ott volt a fotó, amin négy boldogan izzadt gyerek ül fagyival a kezében egy betonkockán. mögöttük egy dacia, egy zsiguli, egy trabant és egy wartburg árulkodik a szocializmusról, meg egyikük kitérdesedett tréningnadrágja is, ami pontosan ugyanolyan, mint a másik három kitérdesedett tréningnadrágja. talán a május 1 ruhagyár jobb napokat látott termékéről van szó. egyikük asztalos, majd később csincsillatenyésztő lett, még később pedig nem volt szíve megnyúzni a csincsillát, ezért túladott mind a nyolcvan nőstényen, mind a tíz hímen és mind a százhúsz növendéken is, és inkább gépkocsivezető lett a hadügyminisztériumban. ott azonban háromezerhatszáz forintos kárt csinált többszörös okirathamisítás vétségével, úgyhogy lefokozták. most épp munkát keres. a másik férjhez ment egy speciális küzdősportot magas szinten művelő fiatalemberhez, szoros copfa fogta vékony szálú haját, budapest mellé költözött, és egy turistákat is vonzó település gyógyszerésze lett. a harmadikba volt szerelmes mindenki. azt beszélik, szicíliába költözött, vagy csak a szülei költöztek, esetleg senki sem költözött sehova a családjából. a negyedik vagyok én.

2 megjegyzés:

Időpont: 11:46 de. , Anonymous Babits Mihály írta...

Az utolsó két bejegyzés akár a Nyugatban is megjelenhetett volna. Várom az ilyen újabb lírai írásokat.

 
Időpont: 1:04 du. , Blogger SÖRT írta...

a negyedik te magad légy

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

A bejegyzésre mutató linkek:

Link létrehozása

<< Főoldal