izgatott vagyok, harmadikos.
az általánosban nincs annyi osztályterem, ahány gyerek, úgyhogy a harmadikosokat a máv telepi épület földszintjén kialakított kisiskolába száműzik. örülök neki, izgalmas, hogy minden reggel, kettes sorban megyünk az ötszáz méterre lévő iskolába. átmegyünk azon az úton, ahol autók járnak és a villamossínen is. pár évvel később ugyanezen a villamossínen, a harminchetes villamosén játszom pénzlapítósat. (mielőtt jön a villamos, ötvenfillérest rakok a sínre, félrehúzódom, aztán szétlapított mását a kövek közt addig keresem, amíg minden testfelületem piszkos nem lesz. következő villamosnál ismétlek.)
a máv telepi iskola kertjében bokrok vannak. ott lehet beszélgetni arról, hogy a keddi sorozat, amiben egy őrült nő babái vannak, mennyire nagyon félelmetes. (ha fenn is maradhatok, amikor megy, igaziból oda sem merek nézni, de rendszerint azt hazudom, én is láttam.) a bokorban lehet még puszit adni aktuális szerelmünk arcára, a bokrok előtt pedig adj király katonázni lehet. Cinkével, a barátnőmmel körióra alatt levelezünk arról, hogy a házunkban lakó tacskót délután elkérjük és levisszük a telepre sétálni. a tacskó fantáziadús neve Tacsi, egészen kicsi és már délelőtt megőrülök attól, hogy délután láthatom. nem tudom, hogy Cinke is ennyire örül-e. boldog vagyok, mert már csak egy köri van, egy ének és az egész délután az enyém. az enyém, a Cinkéjé, meg a Tacsié.