a tesóm aszondja (csak néhány perccel azelőtt, hogy a gyanúsan jól viselkedő gyereke tetőtől talpig lehányja csokimousse-szal kevert rakottkáposztával), hogy az általános iskolai osztálytalálkozóján a két, osztálymenője fiú áradozott rólam, hogy láttak és hogy csak na. a két menő fiú az általánosban bosszúságom talán legnagyobb forrása volt, ugyanis akkoriban nem áradoztak rólam, hanem lenéztek és utálkoztak, mert
- kicsi vagyok, mégis állandóan a nővérem (és így mint osztálytársak, az ő) nyomukban járok,
- nagy a szám,
- nagy a szám, pedig nincs mire,
- vagánykodom,
- vagánykodom, pedig nincs mire.

aztán az egyik menő azt is elmesélte tesómnak (aki a gyanúsan jól viselkedő gyereke hányásának nagy részét meglepően rutinos mozdulattal képes a tenyerébe gyűjteni), hogy én a hondvédségi üdülőben hosszadalmas alkudozás után megvásároltam tőle a depeche mode-os pulóverét, amit éppen viselt. erre egyáltalán nem emlékszem.