Galadreal

Brutal tünde

csütörtök, június 28

meg kell osztanom veletek egy történetet, egyben segítséget is kérek.

amikor tegnap délután 17 órakor, hónyomihoz hasonlóan gyanutlanul elindultam munkahelyemről, arra lettem figyelmes, hogy a metróaluljáró lépcsősorán egy teljesen ép, igen nagy méretű HAL fekszik békésen. a megdöbbentőnek tűnő eseménynél kapóra jött az éppen nálam lévő, a sajátomnál menőbb mobil, amelynek segítségével nagyszerű felvételeket készíthettem róla.

néhány perccel később igen nagy körben álltunk: két idős, csíkosszatyros hölgy, három kamaszfiú (akik haza akarták vinni, kisütni), a közeli török büfé három aggodalmas arcú alkalmazottja és én, a HAL körül. mondogattuk hosszan, hogy SZEGÉNY HAL és a törökök nagyon fel voltak felháborodva, mert ők az igazságot is tudták, hogy itt lakik (drámaian felmutattak a leközelebb eső erkélyre) a lajos vagy a laci, aki őőőőőőőrült (drámaian felemelték mindkét kezüket az ég felé) és aki kidobta a HALat az utcára, pedig idáig akváriumban nevelgette.

azt is mondták, pirannya, de nem tudom, hogy valójában az-e. valaki?





UPDATE: kiderült!!! Kék akara. Az egyik leggyakrabban kapható bölcsőszájú hal.

12 megjegyzés:

Időpont: 10:01 de. , Anonymous Névtelen írta...

Szerintem a laci volt. Az egy ténylegesen őrült. Partra vetett pirannya - ez több, mint sok.

 
Időpont: 10:25 de. , Blogger galadreal írta...

ugye, hogy tobb, mint sokk?? de pirannnnya?

 
Időpont: 10:41 de. , Anonymous Névtelen írta...

Lajos...! Anyád az őrült, érted?!
Az hát, pirana!

 
Időpont: 10:45 de. , Blogger galadreal írta...

szia Laci, miert dobtad ki azt az artatlan joszagot?

 
Időpont: 10:51 de. , Anonymous Névtelen írta...

Mert az egy őrült!!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!
Volt.

 
Időpont: 10:52 de. , Anonymous Névtelen írta...

Mondom, hogy őrült.

 
Időpont: 10:57 de. , Blogger galadreal írta...

lacilajos, meg kell nyugodnod, mert a helyzet az, hogy kiderult, a pirannyad valojaban kék akara.

 
Időpont: 10:59 de. , Anonymous Névtelen írta...

Ha az lenne, akkor mér festené pirosra a fogait!? He?

 
Időpont: 11:32 de. , Blogger galadreal írta...

mar ertem. azert dobtad ki, mert rajottel, h nem is pirannya. nem vagy tul allatbarat.

 
Időpont: 4:30 du. , Anonymous Névtelen írta...

basszus, én is láttam ezt a halat, a györgyikével meg is álltunk, megbámultuk, és azt mondtuk, hogy azért ez durva.

 
Időpont: 5:17 du. , Anonymous Névtelen írta...

na és ha az a hal csak úgy kiugrott az akváriumból mert elvágyodott a fjordokhoz mint egy-két ismert papagáj

wannabe

 
Időpont: 8:32 du. , Anonymous Névtelen írta...

vagy csak pihetn, ugye

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal