a közértben futottam össze M-mel, akit már 15 éves korom óta ismerek. jócsaj, erős pozitív sugárzással, mindig hangosan nevet, okosan érvel, szuperjól táncol, lapos a hasa és szereti a bort. én aszpikos-uborkás szeletet rendeltem a felvágottaspultnál, ő frankfurti virslit, miközben a pasikról beszéltünk. elmesélte, hogyan fogta a cókmókját és szaladt spanyolországig háromhónapot tánctanulni, előtte hogyan lakott valakivel egymás mellettiségben pár évig. aztán az uborka felé vettük az irányt, épp ott tartott, hogyan vett el egy darabot belőle a következő, a kétszerannyiidős pasi. "sokat tanultam tőle, de megalázott és magával vitte az ártatlanságomat" - mondta, aztán kiitta a kávét, mert addigra a kávézóban ültünk. aztán az újról mesélt és hogy az új hogyan vallott neki szerelmet (egy olyan mondattal, ami a lelkével és a lelkek egyezésével kapcsolatos). az új pasi amúgy az előző pasi barátja és a társaság rossz fiúja. de nem is baj, gyújtott egy olyan csajos hosszú cigire, megértik egymást, mert a társaság őt úgyis ribancnak nézi ("csak legyintenek és azt mondják, áá, M-ke, aki mindig csak a boldogságot keresi"). szerencsére a rosszfiú megérti őt és ő a rosszfiút viszont. és ez most akkor is a big láv, na persze nem teljesen rózsaszín ez sem, de semmise az, mert például a rosszfiú előző este merevrészegen az előző csaja nevén szólította meg. "nyakon öntöttem egy vödör hidegvízzel és hívtam neki egy taxit. az utóbbi időszakban annyit éltem, hogy most az a lényeg, hogy ez jó. ha bánt, akkor megrázom magam és túlélem, úgyis sok a jelentkező. anyám szerint a jócsajoknak nehéz a dolga."

én leszűrtem a tanulságokat, mert szivacsként rendszerint él bennem ez a késztetés, aztán megbeszéltünk egy vacsit a következő hétre és megfogadtam, ha egyszer tényleg megírom a tiszakata-imitátor könyvemet, csakis ez lehet benne az első bekezdés.