Galadreal

Brutal tünde

vasárnap, április 1

felnőtt vagyok. soha, soha nem bántanék katicát.

nagyapa azt mondta, szerinte a kertben rettentő sok a krumplibogár. nagy, lapos kő volt a sufni mellett, mohalepte, kicsit csúszós, kicsit hideg, gyanús, akaszkodós növényekkel körbe. skála nejlonzacskóba bújtattuk a kezünk, vagy háromba, és azzal húztuk a csalánt. a csalánnak erős, kapaszkodó gyökere van, ha az ember még tíz sincs, megerőltető, nagy munka. épp a krumplibogár-helyzet megoldásán dolgoztunk, nem éreztük a kivitelezés fáradalmait. az edényt a nagy, lapos kőre tettük, aztán bele a vizet, meg az életlen vajazókéssel kipréselt csalán-nedvet. a gyanús növényekből is téptünk, akkurátusan nyomkodtuk a levet, a nagypapa örült, hogy csendben, szépen játszunk. amikor már egészen zöld volt a színe és méregerősnek látszott, fogtuk tesztalanyként a katicát és a gyilkos lébe mártottuk. feszült figyelem. érzem, ahogy juli válla közelebb kerül az enyémhez, koncentrálunk. a katica először lemerül, megfordul (vagyis mártózik), hogy aztán egyetlen kecses mozdulattal tovább röpüljön, rovarkínzó terveinket néhány jól irányzott, pettyes szárnycsapással meghiúsítva.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

A bejegyzésre mutató linkek:

Link létrehozása

<< Főoldal