terrorizál ez a virág. sok vizet neki, mondta apám, átnyújtotta, és éreztem ennek igazán rossz vége lesz. szem elé helyeztem, a konyhába, szokatlan lelkiismeretességgel itattam reggeli kávézáskor, esti akármicsináláskor, olykor még napközben sem kíméltem. a virág viszont terrorizál. hányavetien lehajtja egyik levelét, sőt, egy különösen kegyetlen esetben mindet kókaszotta. demonstrál, nyomaszt, jól megmondja mi kell neki. én meg aztán jó alany vagyok a terrorra, mélyre leszívom a feszültséget, beiszom, csakúgy, mint ő a vizet. ma például van vize, mégis lelankasztja a szárnyát. bocsánat, szárát. ja nem, szarát. ugyan már, szomját.
tegnap meg torkon vágott az a nagydarab ellenfél könyékkel, a hangom is elment, a könnyem is kicsordult, de nem baj. jövő kedden úgyis kitépem szabad kézzel a szívét.
6 megjegyzés:
Azért az ember fontosabb, nem a virág!
nem, az apukam viraga fontosabb!
Köszönöm, ez jól esett. Netuddki
hat en is a sajatomnak, az tuti.
Én például nagyon jó apa vagyok.
draga pandi, akkor neked is szivesen emelek szobrot.
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal