"azt hiszed mondtam volna, hogy járjunk, ha nem akarom?" - cérnavékony hang, közvetlenül mellőlem, az 59-es buszon. oldalra nézek, mintha a megállót keresném, látom, hogy a hangja ellenére fiú. lányos arc, értelmes, nagy szem, 11-12 éves lehet. éppen egy fejjel kisebb, mint a lány, akihez beszél.
"jó lenne tudnom azért, hogy akkor az eszterbe vagy esve, vagy nem, azért van hozzá közöm" - felel a lány. vékony, sötétbarna haj, finom vonások.
"nincs közöd ahhoz, ki tetszik az osztályból" - feszült csend. már nem tudom mit találjak ki, hogy nézzem őket, megőrülök, ha nem figyelhetek, bele akarok bambulni az arcukba, ráadásul mindjárt itt a megállóm, jaj.
"itt kell leszállnod" - sziszeg a lány.
"áá, elkísérlek" - hatásszünet után felel a fiú.
na ezt most mindenképpen meg kell néznem, reakciódzsánki vagyok. hátrafordulok, és a táskám szíját igazgatom, mintha vágna, vagy hasonló. megéri, mert látom, ahogy a lány arca abba a leplezett izgatott mosolyba rendeződik.

mondom én mindig. szenvedély nélkül nincs élet.