már öt éve dolgozott, egyszer meg is kapta az év dolgozója címet, mert minden megállónál éppen annyi ideig állt, és éppen annyi ideig tartotta nyitva az ajtókat, ameddig szabványos. időben csillingelt, és időben, pontos igényességgel nyomta meg azt a gombot, ami a 'kérem vigyázzanak az ajtók záródnak' szöveget beüzemeli. Minden reggel pontban hajnali négykor kelt, hogy időben beérjen. Remélte, hogy egyszer megteheti, tulajdonképpen csak azért volt ilyen pontos és rendes, hogy egyszer, akár csak egyetlen alkalommal megtehesse.

Ma volt az a nap. Reggel, amikor beért, szólt a főnöke, hogy van egy próbajárat, most javították a szerelvényeket, és hogy tudja a dolgát, induljon, ki kell próbálni. Széles mosoly húzódott az arcára, és elindult.
Már robogott az alagútban, a torkában dobogott a szíve, csillogott a szeme, de már látta a kukac (kukacnak hívta magában) végén a fényeket. már egészen közel volt, amikor nagy levegőt vett, rátette a kezét a gombra, és amikor az első állomáshoz ért, megnyomta.

Hangosan dudálva, csukott ajtókkal halad. Erősen nyomta a tülköt, pontos igényességgel, csak most sokkal pontosabban, és felszabadultan.
Dudált és vigyorgott.
közben arra gondolt, most már ideje munkahelyet váltani.