Tegnap négy órát ültem Juditnál és Alfrédnál. Alfréd a francia polinéziában lévő marquisas szigetvilág Nuku Hiva nevű szigetén született, egy nagy csonttal át van lőve a füle és úgy köszön, hogy "Én Alfréd, én férj."

Judit ötven feletti régész és néprajzos, Alfréd hamrinc körüli, vaskos, izmos tesztoszteron gumó, aki folyton mosolyog és tele van tetoválással. Az óbudai kertjükben minden terméskőbe belevésett vagy egy teknőst, vagy egy kutyafejű embert, vagy valami sajátos óceániai motívumot. Azt is tudja mondani, hogy cicu, meg hogy dorombol.



Nuku hiván nem nagyon házasodnak az emberek, mert mindenki a szerelemnek él és inkább valahány év után összeállnak mással, ha kihül a szerelem. Nincs megcsalás, mert aki egyszer összeházasodik, az akkora szerelem, hogy örökké szól. Aki meg csak együtt él, az úgyis bármikor továbbállhat.

A marquesasiak nem igazán törődnek az idővel, amikor felmegy a nap, akkor elkezdődik az élet, amikor lemegy, akkor vége. órát nem hordanak, csak egy pareu nevű nagy kendőt, amit a férfiak meg a nők más-más technikával kötnek magukra.

a nők legalább húszféle illatos növényből álló köteget tűznek a hajukba. ma este egy török asszonyhoz megyek.