a feszültség okozta izgalmi szint növekedésével előtörő emocionális többlet szeretetrohamban nyilvánul meg. a társas lény társaira gondol. a barátaira.

julóra, aki a legközelebbi, némi vérviszonnyal fűszerezve,
czinkére, aki a legkorábbi,
vakond úrra, akivel a mindent és a mélyent megéltünk,
lindára, akire mindig lehet irígykedni, mert ő színésznő és minden lány az akar lenni,
erikára, az általánosból, aki luxuskurva lett, majd háziasszony,
dórira, másik dórira, barbira, szemőre, vagyis a kosarasokra, akikkel már tizenöt éve,
katusra, aki a legfurább és a legizgalmasabb,
vadocsra, akivel bármikor, bármit meg lehet beszélni és a legjobb szerzőtárs,
fabiancortezre és györgyikére, akiket az egyetem adott, majd egyéb dolgokban összekötött velem,
nefritkére, mamacashre, szofira, akik a dolgozó legnagyobb érdemei, nefritre bulitársamként, drága buttheademként még külön is,
petire és sanyira a müezzinből,
villanellára, gorenre, basszuskulcsra, moszatkára, vattacukorra, arisztidre, susiera, brightra, akiket ettől a skizoid dologtól, a blogtól kaptam.

igen. most rájuk gondolok.