Kívülről látom magam. Harisnyát húzok és nagykabátot. Mosolygva megyek az utcán, viszonzom a felém irányuló kedves pillantásokat, biccentek, intek. Jónapot!
Ha nem látnak, lehajtom a fejem, kapucnit húzok rá, rugdosom az avart és nézem a rovarokat. Sallangmentes az életem. Nem vágyom fényűző autóra, nagy lakásra, drága holmikra és messziföldi utazásra.
Nem akarok felelősséget. Csak éppen annyit és akkor és úgy, ahogy jól esik. Felhőtlenséget, röhögést, fészekklubot és szódát. Szivancsként beszívni az érdekes embereket, izgalmas történeteket, belemerülni abba amit igazán szeretnék és tovább röppenni, ha már nyomasztó.
Fáradt vagyok.
Csendben ülni egy sarokban és csak akkor szólni.