Kaptam egy tüllszatyrot, amiben rózsafejek vannak, a vízbe kell tenni, hogy kellemes rózsaillatút fürödjön az ember. Azért adták, hogy mondjak róla véleményt, érdemes-e szóróajándéknak.
Viszont elfelejtkeztem róla és fonnyadék rohadvány lett belőle az asztalomon, egy héttel azután, hogy hazahoztam, a Csepeli-Örkény féle Gyűlölet és politika című kötet alatt leltem rá.

Tulajdonképpen hőstettet hajtottam végre, mert alapvetően undorítónak találom, hogy gyönyörűséges rózsák fejét abból a célból levágják, hogy sznob picsák segge benne ázzon, pláne, ha már egy hete rohad egy dög nagy könyv alatt. De lelkiismeretes vagyok, gondoltam ha már megígértem, miért ne, és picit azt is reméltem én is ilyen leszek:

Bizalmatlanul beleszórtam a kádba, és kintről szemléltem ahogy a fonnyadványos rózsafejek haláltusát vívnak az örvényben. Beledugtam a lábam, de nem mertem beleülni, mert a hullámok miatt a virágok megindultak, s nyálkás, rohadt szörnyként rám tapadva nyalogatni kezdtek.
Nem volt se rózsaszag, nem lettem amerikai szépség se, de még magyar se, csak egy fázós, libabőrös csupasz hülye, aki szerencsétlen halott virágokat fojt vízbe.

Idegesítő a család.

L. pedig okosokosokosokosokosokosokos.