Galadreal

Brutal tünde

péntek, szeptember 19

Aztán az oviban a T. Gergő lett a szerelmem, ami azért nem volt nagy kunszt, mert mindenki belé volt, de aztán 15 évesen, amikor ovi után újra összefutottunk, akkor visszavágtam az ovibeli mellőzöttségnek és jártunk két hétig, de az is lehet, hogy három.

Asszem az oviban más nem volt, az áltisiben Bocit akartam (ő pedig a vékony, szőke Tündit), és az évek során nem volt nehéz lemondanom róla, miután minden szeptemberben az előzőhöz képest 10 kilóval több lett és mindig verekedett. Egyszer a felkarhajlatába nyomtam egy rotringot, ami miatt persze én kaptam intőt. Pedig egész picit vérzett csak és egész picit nagy kék folt lett rajta.
Boci után az A-ból az Andris vette át a helyet a szívemben, szerelmeslevelezésben be is teljesült, és akinek a pszichiártiai kezelt anyukája egyszer félrehívott és tízéves önmagammal közölte, szálljak le a fiáról, mert csak az övé. Akkor nem értettem mit akar, csak azt a hihetetlen feszültséget éreztem, ami felém áradt és a beszélgetés után, sírás közben elgondolkoztam van-e értelme a faszizásnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal