Kiskanál gömbölyűségében meglátni magad
Csodálkozni kifacsart torz képeden
Nem érteni a körülvilágot és nem értve lenni benne.
’Hallgass meg.’
’Nem. Te hallgass meg.’
Nincs most szó.
Gombóctorok. Nem, nem pánkzenekar neve.
A kis gombóc ott lakik. Lent. Ha kitátom a szám
A tükör előtt, beszélgetni is tudunk.
’Szia Gombóc.
Meddig maradsz?’
’Jól megvagyok itt. Szeretek nálad. Szeretem a
Hisztérikus embereket.’
Önkívületi állapotban órákig bámultam egy cseppet,
Ami páracsíkot hagyott a csapon, hogy aztán felpillantva meglássam
A kovácskatis kidomborodó eret a nyakamon.
A csap nyaka. A vízcsepp. Az én nyakam. Az ér.
Nem nem nem soha nem nem nem.. Nem leszek a ...
Álmomban fejtetőre állított dunapartot látok. Ülök egy piros padon
Kezem rákulcsolódik a pad támlájára, erősen tartom, hátradőlök.
Egész testemmel. Megfeszítem. Nem fáj.
Jó.
De izgulok, ez egy új helyzet, fejembe tolul a vér, hogy aztán
Ott maradjon. Sokáig nézem.
Soha nem felejtem el.
N e m t u d u n k b e s z é l n i.
Mást formál az ajkunk.
Senki de senki nem hibás.
C s a k é n.