Régebben még valahol a gyomron táján aprócska kézigránát robbanásaként éltem meg, amikor új ismerőseim egy idő után zavartan, lesütött szemmel, vagy éppen túláradó lelkesedéssel, széles mosollyal, esetleg megdöbbenéssel közölték: "Húú hát igazából eleinte azt gondoltam hülye picsa vagy, de rájöttem mégsem..."
Már egy ideje nem zavar.

O. például azzal érvelt, amikor elsőben megjelentem az antropológia tanszéken pirosra festett hajjal, citromsárga pólóban, akkor felfordult a gyomra (nem tudta, hogy a szigeten kipróbáltam a krepp-papíros hajfestést viccből, csak éppen hónapokig nem jött ki), Goren le sem merte írni a hülyeszőkepicsát, valaki más pedig az imént jegyezte meg, nem érti a csillogós hajpántomat.
Pedig egyszerű: királylány vagyok.


Szeressük egymást gyerekek. - mondta a nagyszemű macska a szovjet rajzfilm végén.
A megélhetési picsákat is.

Ugyanazt szeretitek bennem, amit elsőre utáltatok.