Jó sok balesetem volt.

Gimiben például feljött E., ragasszam fel műkarmait. Nem tudom mennyire ismeri egy átlag blog-olvasó a műkarom ragasztás házi procedúráját, de igencsak félelmetes dolog. Pillanatragasztó-szerű anyagot csöppentesz a műanyag karomra, rányomod a körömre, vigyázva, hogy ne maradjon alatta levegő, mert ha marad, berohad és lerohasztja a körmöt.

Szóval egyik kezemben egy hüvelykujj köröm - mármint a műanyag, másikban a cseppentő.
Cseppentek a karomra, ami íves, kemény műanyag lévén, a csepp súlyától megbillen és a ragasztócseppet libikóka-módra felreppenti a magasba.
éppen bele a szemem közepébe.

Nem hazudok.

A szememen aztán jó ragasztó módjára megszilárdul, a könnycsatorna pedig aktív termelésbe kezd.
Galádka eképpen zokog és közben visítva röhög, hogy lehet ilyen béna.

Galádka-mama szintén visít, de inkább a rémülettől, hogy Galádka szeme világa odavan.

Villamosba vágja magát Galádka nepszemüvegesen és Galádka-mama izgatottan, egészen a kórházig zötykölődnek. Ott aztán az szemészet-ügyeleten üldögélnek, üldögélnek szótalan, nővérkék, orvosok le sem szarják a csendes szellemcsaládot.
Aztán Galádka-mama nem bírja a szótalanságot - amúgy sem kenyere a csönd - s odaszól a nővérkének: Kislányom szemében műkörömpillanatragasztó van.

Húú de micsoda sürgés-forgás lett Galádka körül. Szép új zöld ruhába öltöztetik, fejét satuszerű műszerbe szorítják.
Nyissa ki! - harsog a szemész, Galádka tágra nyit, s nézi, nézi a szikét, ami szeméhez közelg.

Szemről ragasztó lekapar, szem beköt, Galádka szipog.

És soha nem feledi a szeméhez közelítő tőrt, s az orvos hangját: Tágra nyissa!