Hazajöttem.
Az alábbi tanulságokat szeretném Veletek megosztani az elmúlt balatoni hét tapasztalataiból, amikor Galádka néniként (ez tökolyan, mint a Kalánka néni a csippcsuppcsodákból) és Vakond bácsiként a kilencévesek tábori nevelőjeként funkcionáltunk a Balatonon:

A csendespihenő hasznos és izgalmas dolog.

Húsz kilencévesből kettőnek nem váltak el a szülei.

A kilencévesek anyukái maximum harmincévesek, inkább csak huszonöt, úgyhogy nagyon lemaradtam valamiről.

A kilencévesek második apukája a mamáknál is fiatalabb, huszonnégy éves átlagban.

Soha nem szabad megkérdezni az angyalarcú Mojzes Benjáminkát, hogy jaj, apukádnak is biztos ilyen szép neve van, őt hogy hívják?, mert sajnos tuti, hogy azt válaszolja, Kovács Károly, és aztán nem győzöl majd felváltva pironkodni, és visszafojtani a vihogást.

Hamupipőke, Hófehérke, Piroska és a többi szörnyeteg gyűlöletes dolog tud lenni, és a nyúlós fejhangon visított Naaaaa, meséld már tovább... mondat csak így, olvasva tűnik viccesnek.

A lányok énekesnők, vagy fodrászok, a fiúk bekem-ek akarnak lenni. Az én időmben détárilajosok akartak lenni, úgyhogy ebben nincs sok változás. Najó, azért bekemnek legalább nincs bundeszliga frizurája.

De nem csak kilencévesek voltak a táborban, voltak nagyobbak is, egészen 18 éves korig. Volt egy párocska, a nyolcadikos, feketére sminkelt, a mi időnkben gruftinak, ma marilynmansonosnak hívott K. és barátja, a harmadikos (vagyis most már tizenegyedikesnek mondott) Gy.
Tekervényes, mélyre ható, nyalakodós, nyúlkálós taperolásokaikat érdeklődéssel figyelte a tábor közönsége, főleg a kilencéveseim számára jelentett igazi csemegét a produkció. Még szerencse, hogy éjszaka a tizenhárom és tizenhat éves ifjú pár zárt ajtók mögött folytatta?