ma van a céges, kötelező orvosi vizsgálat, ahol jópofizunk a doktorral és úgy csinálunk(én), mintha nem lennénk szarul a vérvételnél, pedig igen és mintha nem lennék zavarban, amikor derékig kell vetkőzni, pedig igen. na, de amikor a vérvétel közben véradásra terelődik a szó - amelyen gyakran résztveszek - és a nővérke megkérdi, megütöm-e az ötvenkilós határt, minden feszültségem és zavarom alábbhagy. ötvenkilós utoljára kábé ötödikben voltam, de most ó, ötvenkilósnak néztek. büszkén a legalsó sorig olvasom a szemvizsgálathoz szükséges táblát, majd a büszkeségtől dagadva zárkózom a nevemet tartalmazó pohárral a vécébe, ahol teljesíteni kell. ízlelgetem a lehetőséget, az ötvenkilósnak néztek-eufória kitart a pisilés végéig, pohár helyett a vécécsészébe, aztán állok ott minta nélkül és húsz teljes percig csöpögtetem a csapot, ahogy anyukám tanította, teljesíteni mégsem tudok, csak röhögök egyedül, a hüüülye szőőőőke hiúúú lúúúzer, hahaha, még pohárba vizelni se tud.